Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Kondás Elemér
Nyitókép: dvsc.hu

Kondás Elemér megint NB II-es, keleti, piros-fehér csapat kispadját kapta

Az első osztály egyik friss kiesettjéről van szó.

A jövőben Kondás Elemér irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett DVTK labdarúgócsapatának szakmai munkáját.

A másodosztályú idényre készülő borsodi klub honlapján Benczés Miklós sportigazgató kiemelte: a klubhoz és a megyéhez is kötődő szakember "kimagasló szerepet vállalt" a DVSC idei feljutásában, míg korábban, kisvárdai munkássága során a klub először került az élvonalba.

"Az eredményesség mellett munkássága másik jellemzője, hogy sikeresen építi be a fiatalokat, ugyanakkor jól kezeli a rutinos labdarúgókat is. Hiszek benne, hogy vezetésével azonnal visszajut a DVTK az élvonalba" - bizakodott a sportigazgató.

Kondás Elemér a DVSC-vel kétszeres magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes. Legutóbb is a debreceni együttes kispadján ült, február közepén viszont - bár csapata ötpontos előnnyel állt a tabella élén - a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor páros érkezett a helyére.

A tavaszi idényben - horvát Zoran Zekic irányításával - végig a kiesés elől menekülő DVTK a bajnoki végjátékban sorozatban három győzelmet aratott, de sorsát megpecsételte, hogy a 32., utolsó előtti fordulóban csak döntetlent ért el, míg legnagyobb riválisa, a Budapest Honvéd győzni tudott.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×