Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
325.99
bux:
143051.45
2026. november 6. péntek Lénárd
Hegedüs Péter
Nyitókép: Forrás: www.albakosar.hu

Meghalt a fehérvári kosárlabda nagy alakja

Hegedüs Péter, az Albacomp egykori irányítója, későbbi utánpótlásedzője 54 évesen hunyt el.

54 éves korában meghalt Hegedüs Péter, az egykori kiváló irányító – írja az Alba Fehérvár honlapja alapján az Origo.

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 54. évében halt meg a fehérvári kosárlabda legendás alakja, Hegedüs Péter. A kiváló irányító kosaras famíliába született, szülei, testvére és több rokona is a palánkok alatt érezte magát otthonosan. Tehetségére már gyerekkorában felfigyeltek, alig múlt 15 éves, amikor a Videoton felnőtt együttesében bemutatkozott a hagyományos, szezont megelőző, nyár végi Felszabadulás Kupán, majd a folyamatos játéklehetőség miatt klubunk jogelődjébe, az akkoriban egy osztállyal lejjebb, az NB I/B-ben a bennmaradásért küzdő Alba Regia Építőkbe igazolt.

Meg is kapta a bizalmat, majd visszatért a Vidi utánpótlásába, 18 évesen, az érettségit követően kötötte első szerződést a felnőtteknél, nagy csaták, parázs hangulatú összecsapások részese volt. Négy évet töltött a piros-kékeknél, sorkatonai szolgálata idején a Budapesti Honvédot erősítette, 1990-ben tért vissza a Videoton Oktatási Központba, két évvel később igazolt a Gáz utcába, az Albacomphoz.

Elhunyt Hegedüs Péter Az egykori, kiváló irányító hosszan tartó, súlyos betegség után távozott az élők sorából. Részletek: https://www.albakosar.hu/index.php?pg=news_3_4813

Közzétette: Alba Fehérvár – 2021. március 15., hétfő

Sportolói pályafutását itt fejezte be a legmagasabb osztályban, 33 évesen. Súlyos szemsérülése miatt sokat kényszerült kihagyni, később még visszatért a parkettre, de állandóan rakoncátlankodó térde a végleges búcsúra kényszerítette.

Edzősködni kezdett az Alba Regia Sportcsarnokban, a fehérvári utánpótlásban, a DKKA-ban dolgozott haláláig. Először a kengurukat irányította, később dolgozott az U14-es, az U16-os és az U18-as gárdával, tavaly decemberig az ő edzéseiket vezette. Hatalmas küzdő volt, óriási szívvel, aki soha nem adta fel.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 6. 15:18
×
×