A kenyai Kibiwott Kandie 58 perc alá vitte a félmaraton világcsúcsát (57:32), ráadásul további három futó is az ugyancsak kenyai Geoffrey Kamworor régi rekordján belül ért célba még december 6-án. „A rekord közel 30 másodperccel való megjavítása óriási eredmény, és örülök, hogy Kenyát nagyon boldoggá teszem” – mondta Kandie, nem kevés patriotizmussal, s egyben a bajnokokhoz méltó szerénységgel.

Ugyanakkor a brit The Guardian kiemelt az eredmények gyors fejlődéshez kapcsolódva egy különleges faktort, amelyet ábrázolhatunk a két vezető sportszergyártó márka, a Nike és az Adidas különmeccsének is, amelyben ezúttal a háromcsíkos német cég került lépéselőnybe:

Míg a legtöbb hosszútávfutó-rekord korábban Nike-cipőben született, Kandie az új Adidas Adizero Adios Prókat viselte.

Az Adidas a cipőt bemutató leírásából kiderül: „Csak 225 gramm, így az Adizero Adios Pro egy könnyű cipő, mely a könnyű felsőrésznek és az Adidas történelmében eddigi legkönnyebb tompító habrétegnek köszönhető. A Celermesh felső rugalmas, lélegző és mégis tartós. A Lightstrike Pro párnázással kombinálva az optimális energia visszanyerés minimális súly mellett érhető el, páratlan kényelmet biztosítva.

A rekorder cipő innovatív szíve a lábfej területén található Energyrods. Ez öt összekapcsolt rúd szénnel bevonva. Felveszik a lábközépcsontok alakját, és támogatják az anatómiailag optimális és energiahatékony gördülési mozgást.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

adidas Running (@adidasrunning) által megosztott bejegyzés

A Guardian igazságosan kiemelte még, hogy október Joshua Cheptegi és Letesenbet Gidey is világrekordot állított fel (férfi 10 000, női 5000), mégpedig Nike ZoomX Dragonflyt viselve. Szeptemberben Mo Farah és Sifan Hassan a férfi és a női egyórás futásban ugyancsak a valaha volt legjobb időt érte el, Nike-ban.

A cápadressz nagy divat volt, de gyorsan eltűnt

Kérdéses, hogy a kétségtelenül versenyelőnyt jelentő termékek nem jutnak-e olyan sorsra, mint az úszásban használt „cápadressz”, amely ugrásszerű fejlődést hozott a világ úszósportjában, 2008-ban a különböző távokon, több mint száz világrekord dőlt meg. 2009-ben a FINA, a Nemzetközi Úszószövetség aztán pontosította, milyen szerelésben lehet világrekordot elérni: a dressz nem fedheti a nyakat, nem takarhatja a kart és a bokát, s a vastagsága nem haladhatja meg az 1 millimétert. Eleinte a Speedo LZR Racerje robbant be a piacra, aztán a konkurens Arena is elkészítette a maga cáparuháját.

Ilyen szempontból határeset az autósport, azon belül is a Forma-1, ahol tiltások és engedélyezések váltogatták egymást az elmúlt években.

Többségben vannak azért az olyan technológiai újdonságok, amelyek előre viszik az adott sportágat. Néhány példát kiragadva: ilyen volt asztaliteniszben a gumiszemcsés ütőket felváltó szoftok, tükörszoftok elterjedése. A sportág magyar aranykorában még hardbat ütőkkel játszottak, a fára egy szemcsés gumiborítást ragasztottak. 1952-től alkalmaztak szivacsot az ütőkön, majd a nyolcvanas években megjelent a labda sebességét növelő ragasztás és a borítások színszabálya, eltérőnek kell lennie a két oldalnak.

Idézhetjük a teniszt is, ahol a fakeretes ütőket cserélték le. A tenisz-open.hu oldalon olvasható: „A teniszütő készülhet fából (kőrisfa, bükkfa), fémből (acél, dúralumínium, titán), vagy szintetikus rostokból (üveg, szén, esetleg farostok keveréke). Korábban a faütő volt a jellemző, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően – amik elsősorban a teniszütő anyagát érintették – az ütő sokkal nagyobb erő kifejtésére lett alkalmas, és könnyebb is lett, ezáltal a sport is kellemesebbé vált. A legtöbb mai ütő kerete többek között grafitot, titánt, acélt tartalmaz.”

Citáljunk egy példát az atlétikából, mégpedig egy olyan ugrószámból, amelyben segédeszközre van szükség. Rúdugrásban kétszázötven év alatt a farudaktól a bambuszrudakon át a műanyagrudakig jutottak el, manapság általában üvegszálas rudakat használnak.

Sokáig nem használtak kesztyűt a kapusok

A legnépszerűbb sportág, a labdarúgás minden eszköze a szereléstől a labdáig technokógiai fejlődésen ment keresztül. A régi, nehéz, a víztől különösen súlyos bőrlabdát felváltotta a műanyag, ma már minden új sorozatra külön labdát készítenek – nem mellékesen üzleti okokból.

Nagy változáson ment keresztül a játékosok szerelése is, gondoljunk csak arra, mekkora különbség volt egy a hőskorban használt cipő és egy mai szupercsoda között.

A Nemzeti Sport 1933-ban így tekintett vissza a 19. században használt cipőkre: „Nagy változáson ment át a futballcipö az alatt a három évtized alatt, amely a magyar futball történetének csaknem egész eddigi korát felöleli. Az angol futballipar remekeit hozatták természetesen a magyar egyesületek és játékosok a játék megismerése után s mindjárt megjegyezhetjük, hogy egészen a háború kitöréséig csak az angol cipőnek volt becsülete. A nehéz, fehér krómbőrből készült cipőket láthattuk játékosaink lábán. S ezeknek a cipőknek két főalakját különböztették meg. A bekkcipő és a csatárcipő között igen nagy különbség volt.

A bekkcipő nehéz, olyan kemény orrú volt, hogy kocsival is át lehetett hajtani rajta, vagy akár elázhatott, mégsem horpadt be. Ezt a kemény orrot nem tudták a mi cipészeink előállítani! A titka az volt a dolognak, hogy az angolok egyszerű acéllemezt tettek a cipő orrába. A bekkcipőn használtak bokavédőt is, ami a bokán felül érő szárba belevarrott vagy beleragasztott kemény, tömör gumi volt. A bokát nem nagyon védte, mert hiszen ha a játékos erre a gumira kapott rúgást, éppen úgy fájt, vagy még talán jobban, mintha tisztán a bokájára kapta volna. Ezt a nehéz, magas szárú cipőt reformálta meg MacGregor, a híres angol játékos. Annyiban, hogy bizonyos kivágásokat illesztett bele a cipőbe, ami azt eredményezte, hogy könnyebb lett a cipő. A bokavédő hamar kiment a divatból s a cipő szára egyre alacsonyabb lett. A csatárcipőnek már eredetileg az volt a fő tulajdonsága, hogy könnyű volt, az orra pedig nem volt olyan magas és kemény, mint a bekkcipőé, hanem laposabb. Nem is volt olyan széles a csatárcipő.”

Különleges a kapuskesztyű története. 1885-ben egy felszerelésgyártó, bizonyos William Sykes készített már kapuskesztyűt, elsősorban azzal a céllal, hogy „a kaput védő úriemberek keze tiszta és selymes maradjon”. A 20. század második felének egyik leghíresebb kapusfelszerelés-gyártója, a német Reusch már 1938 óta létezik, mégis Dél-Amerikában viselte először rendszeresen híres kapus a speciális kesztyűt: az argentin Amedeo Carizzo. A két háború közötti elődei még nem kifejezetten erre a célra készített kesztyűben (a liverpooli Elisha Scott például gyapjú kesztyűben) védtek. A hatvanas évektől aztán a legszélesebb körben elterjedté váltak a kapuskesztyűk, ma már az számít kuriózumnak, ha egy kapus nem viseli.