Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós a saját maga által épített, merev testű, mindössze 5,5x1,5 méteres SUP-pon, vagyis szörfdeszkán Budapesten 2019. január 7-én. Az extrémsportoló ezen a szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt. Az expedíció január 20-án indul Gran Canariáról és a tervek szerint Rakonczay Gábor 55-65 nap alatt evezi majd le az 5200 kilométeres távot Antiguáig.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Rakonczay Gábor ismét nekivág az Atlanti-óceánnak

Az extrémsportoló a januári sikertelen kísérletét követően még decemberben vízre száll az általa tervezett és épített speciális SUP-pal.

Az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: december 17-én utazik a Kanári-szigetekre, majd körülbelül tíz nappal később, rövid felkészülést követően és az időjárás függvényében vág bele a kísérletbe, amelyet a világon elsőként próbál meg teljesíteni kabin nélküli vízi járművével. Hozzátette: számításai szerint körülbelül 60-65 nap kell az 5200 kilométeres táv megtételéhez.

"Januárban a tőkesúly felfüggesztése megsérült, és három nap után vissza kellett térnem. Ez pont az a határ volt, hogy még vissza lehetett jönni a szigetre, biztonságosan fel lehetett adni az utat" - mondta Rakonczay, aki korábban egyik expedíciója során - három társával - az Antarktiszon a peremtől elment a Déli-sarkig. Kiemelte: eddig fizikailag azt tartja a legnehezebb vállalkozásának, a veszélyességi faktort tekintve viszont ez a mostani felülmúlja azt is.

"Az Antarktiszon 917 kilométert gyalogoltam 44 nap alatt, ami fizikailag eddig magasan a legmegterhelőbb expedícióm volt, de veszélyességi faktorban egyértelműen ez a mostani lesz az, amelyik kimagaslik a többi közül. Korábban már kétszer áteveztem az Atlanti-óceánt, 2007-ben párosban, majd 2012-ben szólóban. Az egy 77 napos út volt, ami súrolta a kivitelezhetőség határait, és akkor nem is gondoltam volna, hogy ez egy kabin nélküli hajóval is megvalósítható" - nyilatkozta. Hozzátette: közben viszont eltelt pár év, rengeteg út van mögötte, miközben másokat is felkészített óceánátkelésekre és hajókat is épített.

"Így azért szakmailag erről a kérdésről azóta már másként gondolkodom, és felkészültnek tartom magam egy ilyen útra" - közölte.

Az extrémsportoló első magyarként érte el a Déli-sarkot, futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat, ilyen volt a 680 kilométeres országfutás, vagy a tengerszintről felfutás a Mont Blanc-ra.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×