Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

25 év után szakított a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel Ádámfi Attila

Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) főigazgatója 25 év után, közös megegyezéssel távozott a szervezetből.

Az IWF sajtóközleménye kiemelte, hogy a magyar sportdiplomata, miután önkéntesként tevékenykedett az IWF-nél, 2001-ben teljes munkaidőben kezdett dolgozni versenyigazgatóként, 2014-ben pedig főigazgató lett. Hét olimpián és három ifjúsági olimpián irányította a súlyemelőtornák lebonyolítását, s kivette részét a 2020-as tokiói játékok előkészületeiből is. Sikerrel működött közre az IWF sportprogram-bizottságának és a súlyemelés tisztaságáért dolgozó bizottságnak a létrehozásában. E testületek munkája meghatározó jelentőségű volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntésében, amellyel megerősítette a súlyemelés helyét a 2024-es párizsi olimpia programjában – áll az IWF sajtóközleményében.

„Az IWF hálás Ádámfi úrnak sportágunk negyedszázados odaadó szolgálatáért és különösen a NOB 2017 és 2019 közötti aggályainak eloszlatásában betöltött kulcsszerepéért” – fogalmazott a kommünikében Ursula Papandrea, az IWF ideiglenes elnöke, aki a súlyemelés olimpiai jövőjét biztosító 2019-es NOB-döntés után azt is mondta: „Ha valaki külön dicséretet érdemel a súlyemelés talpra állításáért, az Ádámfi. Az ő szerepe valóban kulcsfontosságú volt abban, hogy az elnökség ne csak meghozza, hanem végre is hajtsa ezeket a döntéseket.”

„Büszke vagyok arra, hogy alkalmam volt irányítani az IWF működését főigazgatóként, hozzájárulva a súlyemelés sikeréhez az olimpiai és a multisport-játékokon – idézte Ádámfi Attilát a csütörtök esti közlemény. – A sportág jövőjének biztosítása, ideértve az innovatív olimpiai kvalifikációs rendszer kifejlesztését – amely elnyerte a NOB elnökének dicséretét – a legjelentősebb eredményem volt. Miután alkalmam nyílt arra, hogy szakmai életem nagy részében a súlyemelés központi szerepet töltsön be, itt az ideje, hogy képességeimmel és tapasztalataimmal újabb sportos kihívások elé nézzek.”

Az IWF-től április 15-én távozott Aján Tamás, aki ellen korrupciós vádak miatt indult vizsgálat. A 81 éves magyar sportdiplomata 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×