Belegondolt abba, hogy most már együtt emlegetik majd az ön nevét is Puskás Ferencével, Csernai Páléval, Schwartz Elekével vagy éppen Guttmann Béláéval, Kovács Istvánéval és Jenei Imréével is?

Ahogy haladtunk a Bajnokok Ligája elődöntője felé, úgy hívták fel a figyelmemet arra, hogy sok magyar szakember nem jutott még el ilyen magasságokba. Egy 38 éves, mondhatnánk, rossz sorozatot szakítottam meg azzal, hogy sikerült magyar szakemberként bekerülni az elődöntőbe. Ez egy kellemes mellékterméke a szakmának, hiszen amikor az ember napról napra azon dolgozik, hogy lépésről lépésre előrébb jusson, akkor nem gondolkozik azon, hogy ezzel akár történelmet is írhat Magyarországon, de nagyon büszke vagyok arra, hogy a későbbiekben együtt fogják emlegetni ilyen nevekkel esetleg az enyémet is.

Azon elgondolkodott már, hogy honnan indult és milyen messzire jutott, amikor a BL-döntős PSG kispadján ülhetett?

Abszolút. Már játékosként elgondolkodtam, hiszen Magyarországról eljutni a Bundesligáig, a magyar utánpótlás-nevelés közegéből eljutni egy top szinten jegyzett bajnokságba nagyon hosszú pályaív volt. Ugyanezt tudom elmondani az edzői karrieremről is, hiszen a harmadosztályban kezdtem pályaedzőként a Red Bull Salzburg második csapatánál, és onnan lépésről lépésre, az osztrák másod-, majd első osztályon, aztán a Bundesliga II-n és a Bundesliga I-en keresztül jutottam el odáig, hogy Bajnokok Ligája-meccseket játszhattam már a Lipcsével is. Most Párizsban pedig sikerült egészen a döntőig menetelni, úgyhogy teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy milyen utat jártam be. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen hosszú úton, de folyamatos fejlődéssel juthattam el odáig, hogy megérdemelten ülhettem a Bajnokok Ligája döntőjében a kispadon.

Lehet, hogy azért is, mert játékosként is csak egy nagyon rövid időszakot töltött Magyarországon? Az Újpestben játszott, de 2002-ben már Cottbus csapatát erősítette.

Nagyban közrejátszott az is, hogy csaknem tíz évet tölthettem el a Bundesliga I-ben és a Bundesliga II-ben, és ez a tíz év meghatározta nemcsak az életemet, hanem a személyiségemet is, sőt, a futballról alkotott elképzeléseimet, a futballfilozófiámat is nagy mértékben befolyásolta. Már játékosként olyan szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Ralf Rangnick vagy Thomas Tuchel. Az edzői pályám elkezdése például Rangnicknak köszönhető, míg a mostani sikereim pedig Thomas Tuchelnek, hiszen vele dolgozom együtt Párizsban. A Bundesliga-karrier, az ott töltött évek nélkül ezek a kapcsolatok nem lettek volna, sokkal kisebb lett volna az esélye annak, hogy egyszer ilyen szépre juthatok edzőként.

Önre nem is úgy tekintettek, mint egy magyar edzőre, korábbi magyar játékosra, hanem egyre, aki ott van közöttünk?

Abszolút.

Vagy úgy is föltehetem a kérdést, hogy magyarként mennyire volt nehéz előrejutni?

Az első évemben talán még igen, mert amikor kikerültem Cottbusba, akkor ott több magyar játékos volt, és inkább magyarként tekintettek ránk, de ahogy fogytak a magyar játékosok, és engem egyre jobban megismertek, a hozzáállásomat, a mentalitásomat, akkor nagyon sokszor elhangzott az, hogy én nem is magyar vagyok. A nevem sem magyar, úgyhogy onnantól kezdve a Bundesligában is szinte úgy kezeltek, nagyon kevésszer vetődött föl az én hovatartozásom, egy picit németként kezeltek, és ez most is így van. A Paris Saint-Germainnél a mai napig vannak olyan játékosok, akik nem tudják pontosan, hogy én Magyarországról jövök, pedig én ezt hangoztatom rendszeresen. A tíz év Bundesliga-múltat tudják, azt is tudják, hogy Thomas Tuchel német edzői stábjával érkeztem ide és hozzájuk tartozom, de mélyen szerintem nem tudják, hogy én egy magyar srác vagyok. Azért erre nagy hangsúlyt fogok fektetni, hogy a környezetem is tudja, hogy honnan jövök. A gyerekeinket is magyar nyelven neveljük, és borzasztóan fontos a számunkra az, hogy a gyerekeink tudják, mi egy magyar család vagyunk.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy játékosként is a sikereit nem a tehetségének köszönhette, hanem a kitartásának és szorgalmának. Ez igaz az edzői pályájára is?

Az edzői karrierem másképp alakul. Labdarúgóként nyilvánvaló, hogy nagyon sokat köszönhetek tényleg a hozzáállásomnak, a kitartásomnak, a profi gondolkodásomnak, hiszen nem én voltam a legtehetségesebb játékos, már azért is, mert védőt játszottam, ráadásul bal oldali védőt, és ritka, hogy a bal oldali védők a csapatnak a legügyesebb játékosai… A viccet félretéve, az én karrierem arról szólt, hogy rengeteget tudtam futni, gyors voltam, és megbízható szinten tudtam teljesíteni. Játékosként is már egy picit edzői fejjel gondolkoztam, és próbáltam ellesni az edzőktől mindig valami apróságot. Már akkor is másképp gondolkoztam, és a rengeteg tapasztalatból sokat tudok hasznosítani. Edzőként egy picit másképp jellemezném magam, hiszen még mindig szorgalmas vagyok, nagy munkabírással és alázattal a futball iránt, de nagyon sokrétű és szerteágazó szakmai alappal rendelkezem, amellyel bátran mozgok most már a futball világában.

Egy másodedzőnek mi a feladata a PSG csapatánál?

A futball rengeteg változott az elmúlt években. Az edzői szakma sokkal szerteágazóbb és sokkal több szakember segíti a vezetőedző munkáját, csapatmunka egy csapat felkészítése egy éven keresztül. Minden döntést közösen hozunk, legyen az edzéstervezés, edzésvezetés, taktika, ellenfélelemzés, saját mérkőzésünk elemzése, ezeket mind közösen végezzük. Mindenki elmondhatja a saját véleményét, és a rengeteg szakmai észrevételt aztán a vezetőedzővel közösen szűrjük, és próbáljuk a lényegét a csapat felé közvetíteni. Nyilvánvaló, az utolsó döntés mindig a vezetőedzőé, de a pályaedzőnek szinte minden területen van beleszólási joga és talán döntési joga is, úgyhogy nagy felelősséggel jár ez is.

A vezetők is nagy sikernek élték meg ezt a Bajnokok Ligája-döntőt?

Abszolút, történelmet írtunk. A Paris Saint-Germain már régóta vágyott arra, hogy a Bajnokok Ligájában sikert érjen el, és már az elődöntőbe jutás is nagyon nagy siker volt, nemhogy a döntő. Nyilvánvalóan sajnálták a klub alkalmazottai és vezetői, hogy nem sikerült, egy picivel csúsztunk le a Bajnokok Ligája megnyeréséről, de nagyon büszkék voltak arra, hogy négy trófeát begyűjtöttünk az idén hazai porondon. Ez a klub legsikeresebb éve volt fennállása óta.

A BL-menetelésből melyik az a mérkőzés, amelyik a legnagyobb élményt jelentette?

Fura volt az utunk, hiszen a sors úgy hozta, hogy először azzal a Borussia Dortmunddal találkoztunk, amely csúcsformában volt és elképesztőn jó futballt játszott, ráadásul az edzői stábunk nagy része Dortmundból jött. Ez különleges mérkőzés volt a számukra és egy picit számomra is, hiszen én is a német futballból jövök. Aztán a sors úgy hozta, hogy összekerültünk azzal az Atalantával, amely az elmúlt fél évben elképesztő teljesítményt tett le az olasz bajnokságban, és nagyon kellemetlen stílust játszva keserítette meg rengeteg nagy csapat dolgát. Aztán meg a Leipziggel találkoztunk, ahol én dolgoztam három évig, ismertem a klubot, az alkalmazottakat és a játékosok nagy részét, ráadásul még magyar játékosok, Gulácsi Péter és Willy Orban ellen kellett játszatnom a csapatomat, ez külön nehézséget okozott megint. Ez egy német út volt, hiszen a Bayern Münchennel végződött a döntőben, nekünk, akik a német futballban dolgoztunk akár játékosként, akár edzőként, meglepő és nehéz volt ez az út a Bajnokok Ligájában.

Min múlott a döntő? Kijelenthető, hogy a Bayern München jelen pillanatban jobb csapat, mint a PSG?

Egy mérkőzésen bármi előfordulhat a futballban, ezt a döntő is bizonyította. Úgy tűnt, hogy aki az első gólt rúgja, az hatalmas előnybe kerülhet. Megvoltak a lehetőségeink az első félidőben, hogy két-három gólt is szerezzünk. Akkor másképp alakult volna a mérkőzés, hiszen a Bayern Münchennek jobban ki kellett volna nyílnia, és nekünk adódtak volna kontralehetőségeink, amit nagyon szeretünk játszani, de ne értse félre, a Bayern sikere megérdemelt. Az elmúlt húsz évben szenzációs munkát végeztek, egy szenzációsan felépített klub, biztos anyagi lábakon áll, elképesztő játékoskerettel rendelkezik, be tudta fejezni a bajnokságot a Covid-időszak alatt is nemhogy veretlenül, hanem minden mérkőzését megnyerve, és a Bajnokok Ligája döntőjéig is veretlenül eljutott. Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, nekünk hányattatottabb volt a sorsunk, mégis a döntőben sikerült egyenlő ellenfélként megküzdeni a Bayern Münchennel, és ez az egy gól döntött sajnos.

A Paris Saint-Germain most az a csapat, amely elvileg bárkit le tud igazolni a világban? Akár Messit is?

Sajnos nem. Kívülről talán ez a kép élhet, de sajnos nem. Amikor a klub megvette Kylian Mbappét és Neymart, akkor annyira túlköltekezett és túlfeszítette a pénzügyi fair play szabályait, hogy az elmúlt két évünk arról szólt, hogy kompenzáljuk. Akkor ez több mint 300 millió eurós kiadás volt, az előnyeit mi éljük meg, hiszen két szenzációs futballistánk van, de meglett a böjtje is, hiszen az elmúlt két évben nem tudtunk úgy igazolni, ahogy szerettünk volna. Felborult a csapat egyensúlya, hiszen ezzel a két sztárjátékossal elképesztő erőket tudunk felvonultatni támadásban, de borzasztóan hiányzott a középpályáról vagy a védelemből olyan játékos, aki más karakter, aki többet fut, többet védekezik, több labdát tud szerezni. Sajnos a Covid-időszak is nehezítette a dolgunkat, hiszen a klub több mint 200 millió eurót bukott a közel négy hónapos kihagyás alatt, és óriási nehézségekkel küzdünk jelen pillanatban is. Elhagyott minket öt játékos, Cavani, Meunier, Thiago Silva, Kouassi, esetleg Choupo-Moting, és még nem sikerült senkit igazolnunk. Minimum három-négy játékos leigazolására van szükség, lehet, hogy nem az első polcról, hiszen az anyagi lehetőségeink jelen pillanatban korlátozottak.

Mennyire nehéz ezekkel a világklasszisokkal megtalálni a közös hangot? Kell-e például fegyelmezni Neymart?

Nem könnyű. Az elején nekünk is alkalmazkodnunk kellett, hiszen egyikünk sem dolgozott még ekkora sztárokkal. Amikor megérkeztem, úgy gondoltam, hogy nagy különbséget már nem jelenthet ez a Leipzighez képest, mert ott is voltak kimagasló képességű labdarúgók, de ez nagy szintugrás volt. Ezek a játékosok teljesen más kaliberek, a tudásuk is teljesen más, de a hozzájuk fűződő viszonyunkat is ki kellett alakítani. Erős személyiségük van, és nem ugyanaz az út vezet hozzájuk, mint egy könnyebben kezelhető német játékoshoz. Ez nemcsak arról szól, hogy emberileg meg kell találni a közös nevezőt, hanem szakmailag is el kell tudni fogadtatni magunkat. A játékosoknak látniuk kell azt, hogy az edzői stáb képes őket sikerre vezetni. Az elmúlt két év ezt igazolta, és a játékosok abszolút bizalommal fordulnak felénk, és most már sokkal könnyebb őket terelgetni, mint az idekerülésünkkor.

2021-ig köti szerződés a Paris Saint-Germainhez, de edzőként mi a nagyobb: a PSG kispadján másodedzőként dolgozni, vagy egy német csapatnál, mondjuk, a Hoffenheimnél vezető edzőként dolgozni? Merthogy ott fölvetődött most a neve.

Nehéz megítélni azt, hogy melyik a nagyobb dolog. Nem tudok így súlyozni a kettő között. Lassan a tizedik éve dolgozom pályaedzőként, és úgy érzem, hogy ebben megtaláltam a számításaimat. Szakmailag tudok annyit hozzátenni, amennyivel a csapat sikerének én is részese vagyok, emberileg is élvezem ezt a pozíciót, hiszen közelebb tudok kerülni a játékosokhoz. Jelen pillanatban megtaláltam a szakmai egyensúlyt, sőt a privát életemben is, mert a pályaedzőn is rengeteg nyomás van, de egy vezetőedzői szerepkör még nagyobb felelősséggel jár, és ez elég sűrűn a magánélet rovására megy. Jól érzem magam és a családom is, de az elmúlt években sokasodtak azok a felkérések, amelyek a vezetőedzői poszt irányába terelnek engem. Nem mondom, hogy nem gondolkozom ezen, hiszen az én szakmámban a csúcs a vezetőedzői szerepkör. Nyilvánvaló ahhoz, hogy vezetőedzőként tudjak dolgozni, egy picit visszább kell lépni, ha visszalépésnek tekinthető egyáltalán egy Bundesliga, viszont felelősségben és nagyon sok minden másban nagy ugrás lenne előre.

Késznek érzi magát a vezető edzői szerepre? Ha majd megkérdezik a Paris Saint-Germainnél, hogy maradna-e, akkor mit fog mondani?

A pillanat fogja eldönteni. Mindig úgy hoztam meg ezeket a döntéseket, hogy az adott pillanatban mértem föl a lehetőségeimet. Mindig abban a pillanatban kell eldönteni, amikor a megkeresések jönnek. Hogy konkrét példát mondjak, amikor a Hoffenheim megkeresett engem, akkor Párizsban nekünk volt még két kupadöntőnk, és a Bajnokok Ligája Lisszabonban, nekem abban a pillanatban kellett eldöntenem, hogy részese leszek-e ezeknek, vagy pedig elinduljak Hoffenheimbe, és belevágjak egy jó kalandba. Talán az élet is engem igazolt, hiszen azt a döntést hoztam, hogy ezt nem tehetem meg sem a játékosokkal, sem a munkatársaimmal, sem a klubbal, hogy egy ilyen fontos pillanatban csak a saját céljaimat, a saját érdekeimet helyezem előtérbe. Azt gondolom, jó döntést sikerült hoznom, hiszen megnyertük mind a két kupát, és Bajnokok Ligája-döntőben szerepelhettem, ami egy edző életében viszonylag ritkán fordul elő. Ha a Paris Saint-Germain új szerződést fog nekünk ajánlani, akkor abban a pillanatban kell felmérni az adott lehetőségeket, és döntést hozni. Arra, hogy készen vagyok-e rá, azt a példát tudom hozni, mikor egy férfinak el kell döntenie, hogy vállaljanak-e gyereket a feleségével. Ha elkezdenek rajta gondolkodni, akkor soha nem állnak rá készen, mert mindig talál az ember valamit. Ugyanígy leszek a vezetőedzői poszttal, ha eldöntöm, akkor onnantól kezdve nincs megállás. Mindenféleképpen meg fogom próbálni, hiszen nem szeretnék úgy nyugdíjba vonulni, hogy nem próbáltam ki magam vezetőedzőként.

Ha már ezt a hasonlatot hozta, akkor beszélni kell arról is, hogy megszületett a harmadik kislánya is nemrégiben.

Igen, és pontosan ezért hoztam ezt a példát, hiszen a feleségemmel már volt két csodálatos kislányunk, és nyilván így 40-hez közeledve, sőt én már 40-et átlépve, elgondolkodtunk azon, hogy való-e nekünk még egy harmadik gyerek? A jelenlegi életkörülményeinkkel, azzal, hogy rendszeresen költözünk városról városra, országról országra, de olyan döntést hoztunk közösen, hogy hát miért ne? Hagyjuk szabadon, ha jön a pici lurkó, akkor a Jóisten így akarta, ez a mi utunk, ez mi sorsuk, és akkor vállaljuk, nagy büszkeséggel. Óriási boldogság van, három lányt nevelünk.

Ha egyszer majd felkérik arra, hogy a magyar futballban is vállaljon szerepet, mi lesz a válasza?

Az elmúlt öt vagy tíz évben próbáltam minden erőmmel a magyar futballt segíteni és a sikeréért dolgozni, még akkor is, ha nem közvetlenül tettem. Játékosként és edzőként is próbáltam Magyarország hírnevét vinni a világban, és mind játékosként, mind edzőként próbáltam megadni a magyar szakembereknek a lehetőséget, hogy belessenek a kinti munkába, klubéletbe, mindennapokba. Az elmúlt években a szakmai bizottságban is segítettem, próbáltunk újításokat, reformokat a magyar labdarúgásba hozni, aminek látható jelei vannak. A magyar futball vezetői nyitottak az új ötletekre, kinyitották az ajtót azok a szakemberek előtt, akik hosszú éveket töltöttek el külföldön. Folyamatosan arra törekszünk közösen, hogy a nemzetközi futballban alkalmazott képzéseket, technikákat, rendszereket, filozófiákat megjelentessük a magyar labdarúgásban. Én azt gondolom kívülről, hogy óriási fejlődésen ment keresztül a magyar labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség Csányi Sándor megjelenésével elképesztő stabilitást szerzett mind anyagilag, mind pedig mindenféle támogatás és háttér szempontjából. Olyan politikai helyzet van Magyarországon, amely a sportot támogatja és előtérbe helyezi, nemcsak a labdarúgást, hanem az összes többi sportágat is. Megpróbáljuk ezt lehetőséget kihasználni, és nagyon jó úton vagyunk, lépésről lépésre sikerül ledolgozni a hátrányt minden sportágban, és nemcsak az infrastrukturális fejlődés látható, hanem stabil lábakon áll a magyar sportélet, ez nyilvánvalóan nagyban köszönhető a magyar kormánynak.

De konkrét feladatot a közeljövőben nem vállalna, ha jól értem.

Nehéz erre választ adni, hiszen sokat beszélgetünk az MLSZ vezetőivel, szakemberekkel, hogy mi a jobb a magyar labdarúgásnak. Az, hogy van egy szakemberünk, aki jelen pillanatban, ha csak pályaedzőként is, de a nemzetközi labdarúgás elitjében van, és a legfrissebb információkat, szakmai elképzeléseket tudja elsajátítani és ezeket Magyarországra hozni. Ez is egy nagy dolog és nagy segítség a magyar labdarúgás számára, talán nagyobb, mintha én most hazatérnék, és elkezdenék egy klubcsapatot edzeni, vagy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lennék. Én azt gondolom, hogy jó helyen vagyok, ez az én utam. Nekem is vágyam, hogy egyszer a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lehessek, szerintem meg is fog történni a távolabbi jövőben, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, rengeteget fejlődök, és ebből a magyar labdarúgás is tud építkezni és táplálkozni.

Nehéz lesz nagyon a BL-döntőt felülmúlni, de a Paris Saint-Germain képes lehet arra, hogy a következő idényben akár meg is nyerje a Bajnokok Ligáját?

A klubnak kell eldöntenie, hogy milyen utat szán a következő évben. Öt futballista, három meghatározó játékos ment el, ezzel sokat gyengültünk a tavalyi évhez képest. Ha hasonló sikereket szeretnénk elérni, az elképzelhetetlen erősítések nélkül. Vannak hiányposztjaink, a klub döntése lesz, hogy milyen kategóriájú játékosokkal erősítünk, vagy nincsen rá anyagi lehetőségünk, és szerényebb büdzsével kell nekiindulnunk az átigazolási időszaknak. A Liverpool az elveszített BL-döntő után úgy látta, hogy kapusposzton erősítenie kell, a következő évben pedig a világ legdrágább kapusát megvette, belenyúlt a zsebébe, és aztán a következő évben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Tehát ez mindenképpen egy klubdöntés. Jelen pillanatban kicsi a keretünk, és vannak hiányposztjaink, ezért elengedhetetlen lesz, hogy erősítsünk.