Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.82
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Felhúzzák a japán zászlót az olimpiai zászló mellé az olimpiai láng átadási ünnepségén Athénban 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a tokiói nyári játékok szervezőbizottságának képviseletében Imoto Naoko japán úszó vette át az olimpiai lángot. Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába. A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.
Nyitókép: MTI/AP/AFP POOL/Aris Messinis

Elhalasztott olimpia: nincs B terv

Az idén nyárról jövő július-augusztusra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek nincs B tervük arra az esetre, ha a koronavírus-járvány miatt mégsem lehetne 2021-ben megrendezni a játékokat a japán fővárosban.

Takaja Masa, a szervezőbizottság szóvivője egy keddi telefonos konferencián hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy jövőre, július 23-án a hivatalos megnyitóval elkezdődjön Tokióban az olimpia, a paralimpia pedig augusztus 24-én elindulhasson. Emlékeztetett arra, hogy az új dátumokat márciusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán kormány is jóváhagyta, ezért azóta csak arra koncentrálnak, hogy ezek a kezdési időpontok tarthatók legyenek.

"Ennek az új célnak az elérésén dolgozunk és nincs B tervünk" - jelentette ki Takaja.

Japánban eddig 7700-an fertőződtek meg az új koronavírussal, ezért felvetődött a kérdés, hogy 15 hónap múlva meg lehet-e rendezni ott az olimpiát.

A tokiói játékok eredetileg az idén július 24-től augusztus 9-ig tartott volna, de a világjárvány miatt majdnem pontosan egy évvel elhalasztották.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×