Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Kádár Tamás, a Dinamo Kijev (j) és Ruben Loftus-Cheek, a Chelsea játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén a kijevi Olimpiai Stadionban 2019. március 14-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Dzsudzsák után a válogatott újabb alapembere kereshet új csapatot

Kádár Tamás a szakmai stáb döntése értelmében a Dinamo Kijev második csapatával, vagyis az ifjúságiakkal készülhet hétfő óta – adta hírül az ukrán klub a hivatalos honlapján.

Dzsudzsák Balázstól már el is búcsúzott eddigi klubja, az Ittihad Kalba, és egyelőre nem tudni, mi lesz a magyar válogatott csapatkapitányával. Most kiderült, hogy az Európa-bajnoki pótselejtezőkre készülő nemzeti együttes egy másik alapembere is kiszorult klubcsapatából, sőt várhatóan új munkahelyet is kell keresnie.

Ukrajnai beszámolók szerint ugyanis Kádár Tamás nem vett részt a Dinamo Kijev hétfő esti edzésén. A szakmai stáb az ifjúsági csapathoz irányította, helyére a 20 éves, ugyancsak belső védő Olekszandr Romancsuk került fel az első keretbe.

A klub hivatalos honlapján számolt be a hírről, de részleteket nem közölt, és a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos menedzsere, Varga Sándor sem kívánta kommentálni a történteket.

Kádár a csapat eddigi felkészülési mérkőzésein szerepelt, gólpasszt is adott, de tekintve, hogy régóta téma az ukrán sajtóban a távozása, könnyen lehet, hogy a hétfői döntéssel el is dőlt a kérdés, és Kádár Tamás már tavasszal sem az ukrán fővárosban futballozik majd – írja a sportnapilap.

A 29 éves, 57-szeres válogatott labdarúgó három év után inthet búcsút a Dinamónak, novemberben játszotta a 100. tétmeccsét a klub színeiben.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×