Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.92
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: ISL/Facebook

Elrajtolt az úszósorozat, amely miatt korábban beperelték a FINA-t

Hosszú Katinkáék főleg magyarokból álló csapattal indulnak. Egy magyar már a hétvégi viadalokban is érdekelt volt.

A hétvégén az egyesült államokbeli Indianapolisban elrajtolt az International Swimming League (ISL) úszósorozata: az első állomáson négy csapat versenyzett egymással, a győzelmet pedig az Energy Standard szerezte meg, amelynek a dél-afrikai Chad Le Clos és a svéd Sarah Sjöström a csapatkapitánya.

Az ISL hivatalos honlapjának beszámolója szerint az eseményen több mint száz olimpikon ugrott medencébe, köztük 41 ötkarikás aranyérem tulajdonosa.

A lebonyolítás szerint minden csapatból - együttesenként 12 férfi és 12 női úszó vehet részt egy viadalon - egy számban két ember versenyez, a helyezések alapján pedig pontokat kapnak a klubok, így alakul ki a végső sorrend.

A magyar színeket egyedül Cseh László képviselte, aki az olasz Aqua Centurions színeiben indult, klubjával az utolsó helyen zárt.

A sorozat alapszakasza hat állomásból áll, minden csapat három versenyen szerepel az A és a B csoportban. A következő helyszínen, a hétvégén Nápolyban újra az A csoport küzdelmeit bonyolítják le, majd ezt követően a B csoport csapatai - köztük Hosszú Katinka jó részt magyarokkal felálló alakulata, a Team Iron - újra az Egyesült Államokban versenyeznek.

A döntőt december 20-21-én Las Vegasban rendezik.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×