Infostart.hu
eur:
374.93
usd:
317.32
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Kürti Dominik Péter (j), az Eger és Francesco Di Fulvio, az olasz Pro Recco játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A csoportjában játszott ZF-Eger - Pro Recco mérkőzésen az egri Bitskey Aladár Uszodában 2019. február 27-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Megszüntették a nyomozást az ártatlanul meghurcolt vízilabdázók ügyében

Megszüntette nyomozását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a volt válogatott vízilabdásokról valótlanságokat állító kislány ügyében.

András Tamás, a főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére közölte: az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd – mivel nem történt bűncselekmény – a nyomozást lezárták. Ezzel beigazolódott a két sportoló ártatlansága. Ők a kezdetektől fogva hangoztatták, hogy nem követték el azt, amivel megvádolta őket klubjuk egykori sportolója.

Hegedűs László, az egyik ártatlanul megvádolt vízilabdázó jogi képviselője a lapnak elmondta: polgári eljárásban sérelmi díjat kérnek azoktól, akik a két sportoló rossz hírét keltették. Ugyanakkor az is nyilvánosságra hozható, hogy az ügy kirobbanása után 30 napon belül büntetőeljárást kezdeményeztek, amit a Pesti Központi Kerületi Bíróság el is rendelt, a XIV. kerületi Rendőrkapitányság pedig rágalmazás miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Nem hivatalos információk szerint az ártatlanul meghurcolt sportolók decemberben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, hogy kiderítsék, ki szivárogtatta ki a sajtónak a feljelentést.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×