Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
A ferencvárosi Varga Dénes a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik, Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo mérkőzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2018. május 23-án. A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost, így kiegyenlítette a párharcot.
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

A BL-főtábláért játszik szombaton a Fradi

Még egy páros mérkőzésen kell túljutni ahhoz, hogy a vízilabda BL-főtáblájára kerüljön a Ferencváros.

Szombaton 16.30-kor a Komjádiban fogadja az FTC a görög Vouliagmenit, a visszavágó szerdán lesz.

Az időpontot úgy választották meg a Fradi vezetői, hogy a meccs után a szurkolók átérjenek a Groupama Arénába, a 19.30-kor kezdődő FTC-DVSC labdarúgó bajnokira.

A visszavágó jövő szerdán lesz Görögországban. A két meccs összesítése alapján továbbjutó csapat a BL-főtábla A csoportjába kerül, a vesztes az Eurokupa negyeddöntőjében folytathatja nemzetközi szereplését.

Varga Zsolt, az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője a vlv-nek elmondta: nagyon fontos mérkőzés előtt áll csapata. "Megnéztük, kielemeztük a görög csapatot, úgy gondolom, hogy ami ebbe a hétbe belefért, azt beletettük a munkába. Volt nagyon kemény része a felkészülésnek, a vége felé pedig már pihentetőbb jellegű munkát végeztünk. Volt sajnos betegség is, kisebb sérülés is a héten, de az a 13 ember, aki játszani fog, harcra készen várja a mérkőzést."

A görögöket így jellemezte: "úgy látom, hogy jól ötvözik a mediterrán stílust, a gyorsaságot, a sok úszást a fegyelmezettséggel, nincs őrület a játékukban, hanem megfontoltan, fegyelmezetten vízilabdáznak. Ez nyilván már annak is az eredménye, hogy horvát edzőjük van. Azt tapasztaltam, hogy eléggé centerközpontú játékot játszanak, megvárják az akcióval, míg a center felveszi a pozíciót, szinte csak akkor lövik el a labdát, amikor már majdnem lejár a támadóidő. Szerepel náluk néhány idősebb játékos is, kiemelhető Krisztosz Afrudakisz neve, de vannak fiatal horvátok is, jó összetételű csapat. Igazából nehéz pontosan felmérni őket, hiszen szezon eleji állapotban vannak ők is, csak ilyen videókat láttunk róluk. Az első meccs után sokkal jobban képben leszünk a tekintetben, hogy valójában milyen játékerőt képviselnek hozzánk képest."

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×