Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
321.86
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A magyaroknak is kedvező változás a 2022-es olimpián

Hét új versenyszám került be a 2022-es pekingi téli játékok programjába a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének döntése alapján.

Síugrásban lesz vegyescsapatverseny, síakrobatikában női és férfi big air, valamint vegyescsapat ugrás, hódeszkában krossz vegyescsapatverseny, női egyesbob, rövidpályás gyorskorcsolyában pedig vegyescsapat váltó - a magyar esélyek ez utóbbival nőhetnek meg 2022-ben Pekingben.

A változtatások következtében egyes sportágakban, így sílövészetben és korcsolyában csökken majd a résztvevők száma, ugyanakkor női jégkorongban nyolc helyett tíz csapat szerepelhet majd, ami a magyar sport számára szintén jó lehetőséggé válhat.

"Az a célunk, hogy egyensúlyt találjunk a hagyományos és az új versenyszámok között" - nyilatkozott Kit McConnell, a NOB sportigazgatója, aki a játékok programjáért felelős.

A módosítások nyomán a női versenyzők száma 1314-re emelkedik a phjongcshangi 1211-hez képest. Ez a 2892-es összlétszám 45,44 százaléka, míg idén az arány 41,9 százalék volt.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×