Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Kijev, 2018. május 26.A bajnoki trófea a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjében a Real Madrid és a Liverpool elleni mérkőzés előtt a kijev Olimpiai Stadionban 2018. május 26-án. (MTI/AP/Pavel Golovkin)
Nyitókép: Pavel Golovkin

Nagy változás jön a BL-ben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában a csapatok kapnak egy extra, negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.

Az új szabályt már a most induló 2018/19-es idényben bevezetik.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a bennmaradó cserék nem "vesznek el" a 90 perc letelte után.

Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.

A fenti módosítások mellett az európai szövetség azt is engedélyezte - ugyancsak a világbajnokságon alkalmazott szabályozás mintájára -, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az "elfér a kézben", és "a játékosok biztonságának érdekében, vagy taktikai-edzői okokból" alkalmazzák.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Donald Trump bejelentése után megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban a Teherán belvárosában lévő rezidenciáján. Az iráni Forradalmi Gárda „súlyos, határozott és elrettentő büntetést” ígért Hamenei halála miatt. Közlésük szerint „a valaha volt legintenzívebb támadó művelet” vár Izraelre és az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×