Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.74
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Az ezüstérmes Horváth Bence a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének döntője után a racicei kajak-kenu világbajnokságon, Csehországban 2017. augusztus 27-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Tiszeker Ágnes: nehéz enyhítő körülményeket találni

A kajakozó Horváth Bencét doppingvétség miatt négy évre eltiltották, és megfosztották világ- és Európa-bajnoki ezüstérmétől is. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az InfoRádióban a vétség hátteréről beszélt.

A magyar szövetség (MKKSZ) szerda esti sajtóközleménye szerint a 25 éves sportoló tavaly, június 12-én, egy versenyen kívüli ellenőrzésen adott pozitív doppingmintát.

Szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

Horváth Bencét – akit az MKKSZ Elnöksége atipikus mintája miatt már korábban a riói olimpiára készülő csapatból is visszahívott – a doppingbizottság most négyéves eltiltással sújtotta, és megfosztotta világ- és Európa-bajnoki ezüstérmétől is.

A sportolónak péntekig van módja fellebezni, ugyanis az eltiltás addig válik jogerőssé, mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Hozzátette, hogy a szer (eritropoetin) jellegéből adódóan nagyon nehéz enyhítő körülményeket találni, hiszen az EPO étrendkiegészítőkben nem szokott előfordulni.

"A beszerzése, és a beadása sem könnyű, mindennapos gyakorlat.

A sportoló a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, a szer hogyan került a szervezetébe" - mondta Tiszeker.

Az InfoRádiónak elmondta azt is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nagyon szorgalmazza az EPO analíziseket, hiszen

népszerű, rendkívül sok mellékhatással bíró, kártékony doppingszerről van szó, amelyet ennek ellenére nagyon sokan használnak.

Tiszeker Ágnes szerint az esetleges fellebbezés után egy másodfokú tárgyalás következik. "A lausanne-i választott Sportdöntőbíróság előtt fog lezajlani a tárgyalás, hiszen egy nemzetközi szintű sportolóról van szó. A Nemzetközi Kajak Kenu Szövetség is jelezte, hogy

fellebbezés esetén a CAS előtt kell a végső döntésnek megszületnie"

- mondta Tiszeker Ágnes.

Az ügyről számos további részletet is megtudhatnak péntek este fél nyolctól az InfoRádió Ötkarika című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×