Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
322.2
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Spanyol edző érkezik a bajnokcsapathoz

Távozik posztjáról Sterbenz László vezetőedző, akinek az irányításával az Uniqa Sopron női kosárlabdacsapata csütörtökön megszerezte 11. bajnoki címét.

A fináléban a Szekszárdot 3-1-re verő együttes tájékoztatása szerint a sikertréner - aki az elmúlt három idényben három bajnoki címet és két kupaaranyat szerzett a csapattal - még egy évig érvényes szerződését a klub kezdeményezésére megszüntetik.

Helyére a spanyol Roberto Iniguez érkezik,

akivel 2019-ig állapodtak meg. A 49 éves szakember 2012-ben Euroligát nyert a Valenciával, emellett két Euroliga-döntőt vívott a török Fenerbahcéval és egyet az orosz Orenburggal. Csapataival bajnoki címet szerzett Spanyolországban és Törökországban, Magyarországon pedig két, szintén spanyol segítőjével áll majd munkába.

"Az edzői stábtól egyértelműen azt várjuk, hogy a következő két év alatt honosítsák meg azt az iskolát, amely a spanyol kosárlabdát jellemzi, kiemelten foglalkozzanak a nálunk felhalmozott fiatal generáció egyéni képzésével és juttassák csapatunkat újra az európai kosárlabdázás jegyzett csapatai közé" - jelentette ki Török Zoltán ügyvezető.

Az eddigi segédedző, a sokszoros válogatott Seres Éva a jövőben a Novomatic Aréna vezetőjeként és utánpótlás-trénerként segíti a klubot.

Ami a játékoskeretet illeti, a csapatban marad a kapitány Fegyverneky Zsófia - aki 2020-ig szóló szerződést írt alá -, továbbá a magyar állampolgársággal is rendelkező Turner Yvonne, valamint Weninger Virág, Dubei Debóra, Határ Bernadett és a szerb Aleksandra Crvendakic. Érkezik a Salamancától a 20 éves spanyol Angela Salvadores, akit korábban az év európai utánpótlás-játékosának választottak, visszatér az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes Jelena Milovanovic, és csatlakozik a kerethez a szintén szerb Tina Jovanovic is, aki az előző évadot Diósgyőrben töltötte. Centerposzton a hat szezon után távozó szerb-magyar Krnjics Szarát a brazil válogatott Clarissa dos Santos hivatott pótolni.

A soproniak augusztus 14-én kezdik meg a felkészülést a 2017/2018-as idényre.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×