Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Borkai Zsolt: a MOB lesz az utolsó, amely visszavonja az olimpiai pályázatot

Borkai Zsolt: a MOB lesz az utolsó, amely visszavonja az olimpiai pályázatot

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke még bízik abban, hogy újrateremthető az egység a 2024-es budapesti olimpiai pályázat mögött, ám hangsúlyozta: az esélyek jelentősen csökkentek az elmúlt napok eseményei következtében.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt is részt vesz a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amelyen a 2024-es budapesti olimpiai pályázat sorsa is téma lesz. Mint mondta, Tarlós István főpolgármesterrel már beszélt a kérdésről.

A MOB elnöke reméli, hogy az egyeztetésekből még ki lehet hozni valamit. Mint mondta, megvárja, hogy az érdekelt felek milyen döntést hoznak, hogyan látják a pályázat helyzetét, és lesz-e nemzeti konszenzus a pártok között. Szerinte a politikai egység visszaállítása a kulcs, és nem a népszavazás a megoldás, még akkor sem, ha a pályázat támogatói kerülnének többségbe, mivel nem lehet elég gyorsan kiírni a kérdésben a voksolást.

"Úgy érezhetjük magunkat, mint az a sportoló, amely bejutott a középdöntőbe, de lesérült a nagy megmérettetés előtt" – fogalmazott a MOB elnöke a népszavazási kezdeményezésre utalva.

A MOB-elnök szerint a pályázatnak három tartópillére van, a MOB, a város és a kormány, amely a garanciát adja, és ha a három pillér közül csak az egyik is megrendül, s úgy látja, nincs esély a sikerre, akkor vissza kell vonni a kandidálást. A MOB magától nem kezdeményezi ezt, sőt

az utolsó lesz, amely visszavonja a pályázatot.

A MOB elnöke szerint a következő napokban el fog dőlni, hogy mi lesz a pályázattal.

Borkai Zsolt szerint az olimpiai rendezés lehetősége kezd elúszni, és nehezen jön vissza a következő évtizedekben, sőt, talán sosem.

Mint mondta, elszomorítja, hogy az ellenzéki pártok az olimpiát használták fel politikai céljaik elérésére, és ebben a MOB nem akar részt venni.

A MOB elnöke sajnálta, hogy a sportszakmai kérdések háttérbe szorultak a politikával szemben, de nem haragszik a budapesti pályázat ellenzőire.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×