Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.73
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Máris üzent Kozák Danuta

Nem áll le az edzésekkel, csak más formában folytatja a felkészülést Kozák Danuta, aki a hét elején jelentette be, hogy babát vár. Az Újpest ötszörös olimpiai bajnoka Facebook-oldalán egy rövid videóban üzent a szurkolóinak.

A MOL-csapat tagja megköszönte a gratulációkat és a jókívánságokat, amelyeket az elmúlt napokban kapott.

Azt már karácsony második napján jelezte, hogy a következő szezonja kimarad, most pedig beszámolt néhány részletről is.

“A 15. hétben vagyok, jól vagyok, próbálom élvezni ezt az időszakot, és már nagyon várom, hogy anya lehessek. A nevét még nem tudom, ne kérdezzétek. A versenyzésből kiesik egy év, de a felkészülést más formában folytatom, hogy a 2018-as visszatérésem gördülékenyen menjen. A cél természetesen a 2020-as tokiói olimpia. Addig is szeretném ezt az élmény minél teljesebben átélni, és felkészülni arra, hogy innentől másvalaki lesz számunkra a legfontosabb” – mondta az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, aki 2016-ban minden fontos versenyen megnyerte az összes számát.

“Egyelőre ennyit rólam, mindenkinek szeretnék boldog új évet kívánni” – zárta szavait mosolygósan Kozák Danuta.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×