Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Kísérleteznek a svédek is

Új csapatot épít a magyarokkal kedden felkészülési mérkőzést játszó svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem tudja, milyen játékra számíthat a meccsen.

Jan Andersson a találkozó helyszínén, a Groupama Arénában elmondta, mivel a magyar csapat vasárnap este még Andorra ellen játszott világbajnoki selejtezőt, biztosan számos változás lesz az együttesben, ezért nem is igazán tudnak készülni.

Hozzátette, klubedzőként értelmetlennek tartotta ezeket a válogatott mérkőzéseket, most szövetségi kapitányként azonban kifejezetten értékesnek gondolja, ugyanis az ilyen találkozókon tud kipróbálni olyan futballistákat is, akik korábban csak az edzésen bizonyítottak. Kiemelte, rengeteg új játékossal új csapatot épít, ehhez pedig nagy szükség van az ilyen összecsapásokra.

A csapatkapitány Andreas Granqvist a búcsúzó magyar játékosokkal kapcsolatban megjegyezte, egyedül "a kapusra emlékszik a szürke mackóalsóban", de a magyarok elleni összecsapásokra szívesen gondol, hiszen többnyire jó eredményt értek el ellenük.

A két csapat közelmúltbeli mérkőzésein többször az utolsó percek döntöttek, Granqvist ezzel kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy ezúttal már a találkozó elején gólt szereznek, és hamar el tudják dönteni a meccset.

Érdekesség, hogy a szövetségi kapitány a sajtó rendelkezésére bocsátotta a kedd esti kezdő tizenegyet: eszerint a vendégek a Nordfeldt - Krafth, Jansson, Granqvist, Wendt - Rohdén, Johansson, Hiljemark, Larsson - Thelin, Nyman összeállításban lépnek pályára 19.45-től.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×