Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.59
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Harmadik vb-címére hajt Szász Kitti

Pályafutása harmadik vb-címét szeretné megszerezni Szász Kitti a Red Bull Street Style világdöntőjében, a szabadstílusú futball nem hivatalos világbajnokságán, amelyet november 7-én és 8-án rendeznek Londonban.

A magyar sportoló - aki legutóbb, 2014-ben ezüstérmes volt - az M4-en elmondta, hogy a közösségi média népszerűségének és felhasználásának folyamatos növekedésével egyre többen űzik már a játékot, így természetesen a mezőny is erősebb lett az elmúlt években. Hozzátette, ezért is tartaná nagy eredménynek, ha - 2011 és 2013 után - újra sikerülne elhódítania az elsőséget.

Megjegyezte, a napi két-három óra labdás gyakorlás mellett fontos a fizikális felkészülés is, éppen ezért a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron erőnléti edzőjével, Kiss Áronnal konzultálva tréningezik.

A freestyle fociban lehatárolt területen belül két játékos vív egymással párharcot, melynek során felváltva 30 másodpercre kapják meg a labdát, s ez idő alatt mutathatják be gyakorlatukat, trükkjeiket. A párharcok három percig tartanak, a zsűri a játékosok teljesítményét labdakezelés, kreativitás és stílus alapján értékeli.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×