Infostart.hu
eur:
376.55
usd:
319.41
bux:
126408
2026. február 25. szerda Géza

Kemény Dénes elnök marad

Kemény Dénest ellenszavazat nélkül újraválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség élén. Egyedül ő maga tartózkodott. A szervezet tisztújító közgyűlésén Beck Györgyöt társelnöknek, Vári Attilát és Molnár Tamást alelnöknek választották. Ellenszavazat ezúttal sem volt. Az elnökségbe Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Szivós István és Tóth Sándor került be szintén ellenszavazat nélkül.

A választás előtt Kemény Dénes rövid beszámolójában összegezte a ciklus eredményeit, és még ha a riói szereplést csalódásnak is nevezte, emlékeztetett rá, hogy más sportágban egyetlen magyar csapat sem lehetett az olimpián. A hazai rendezésű eseményeket sikeresnek nevezte. Közölte, hogy a jövő júliusi vb-n a vízilabdás eseményeket az MVLSZ szervezi, és a 2020-as Eb-ig még egy világversenyt Magyarországra hozna. Kommunikációban és sportdiplomáciában is elégedetten összegezte a négyéves időszakot. A TAO-pályázatok a minőséggel szemben a mennyiséget támogatja, a jövőben a tehetséggondozást helyezné fókuszba, hiszen ennek döntő jelentősége van a felnőtt válogatottak szereplésében.

Benedek Tibor szövetségi kapitány üzenetet küldött a közgyűlésnek, ebben a sajtóban már megjelentek hangzottak el: nem folytatja szakvezetőként, ugyanakkor elnökségi tagként segítené a szervezetet.

Az ellenőrző testület elnöke Kállai Sándor lett, tagjának Auth Róbertet és Cséfay Beátát választották ellenszavazat nélkül. 

Az új elnökség a közgyűlést követően megtartott első ülésén Hesz Mátét főtitkárnak, a tisztet eddig betöltő Nemcsik Balázst pedig ügyvezetőnek választotta. A férfi szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban a testület úgy határozott, hogy következő, várhatóan novemberi ülésén dönti el, milyen szisztéma szerint választja ki a válogatott szakvezetőjét - vagyis kijelöl-e valakit, vagy pályázatot ír ki a tisztségre.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Elkezdődött a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia, Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye

Elkezdődött a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia, Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye

Harmadik alkalommal valósul meg Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye, a Planet Budapest 2026 Expo és Élményprogram. Egy rendezvény, amely a fenntarthatóság témáját élményszerűen dolgozza fel, és a legújabb zöld megoldásokat közérthetően mutatja be a látogatók számára. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által szervezett Planet Expo részeként, 2026-ban a Planet Konferencia első napján a fenntartható gazdaság és az agrárium, kapnak kiemelt figyelmet, elősegítve a magyar gazdaság zöld átállását és a klímasemlegességi célok elérését. A rendezvényt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és a rendezvény fővédnöke nyitotta meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×