eur:
404.27
usd:
352.03
bux:
97304.12
2025. június 17. kedd Alida, Laura

Malajziai Nagydíj: Ricciardo nyert, Hamilton kiesett

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája motorhiba miatt kiesett, így az összetettben már 23 pont a hátránya az éllovas és most harmadik csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

A 27 éves Ricciardo ebben a szezonban először, pályafutása során negyedszer nyert futamot.

Mögötte csapattársa, a holland Max Verstappen lett a második. Rosberg egy verseny közbeni agresszív manőver miatt utólagos, 10 másodperces időbüntetést kapott, de így is harmadikként zárt.

A Mercedes Hamilton kiesése miatt így még nem nyerte meg a konstruktőri vb-címet.

A rajtnál a pole pozícióból induló Hamilton magabiztosan megtartotta vezető pozícióját, az ötödik helyről startoló Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes versenyzője viszont túl nagy lendülettel érkezett az első kanyarba, miközben a holland Max Verstappent (Red Bull) igyekezett megelőzni. Vettel az autójának bal elejével eltalálta a második helyen elforduló Rosberg autójának jobb hátulját, s mivel a Ferrari bal első kereke kitört, Vettelnek fel is kellett adnia a versenyt. Rosberg az ütközés miatt visszaesett az utolsó helyre, Verstappen pedig közben a csapatrádión "őrültnek és idiótának" nevezte Vettelt.

A mezőny két körön keresztül a virtuális biztonsági autó miatt lassabban haladt, néhányan ezt az időszakot választották a boxba hajtásra. A sorrend az újraindítás után Hamilton, Ricciardo, Verstappen volt az első három helyen, Rosberg a 16. helyen haladt, de azonnal megkezdte a felzárkózást.

Az élcsoportban Verstappen nagyon korán cserélt kereket, a többiek a 16. és a 21. kör között jártak először a boxban. Az eltérő taktikával küzdő Verstappen a 27. körben kapott ismét új abroncsokat, így visszaállt a korábbi sorrend az élcsoportban: Hamilton vezetett Ricciardo és Verstappen előtt. Időközben Rosberg feljött, s már az ötödik pozícióban száguldott.

A 41. körben Hamilton motorhiba miatt kiállni kényszerült az élről, ahova Ricciardo került, mögötte pedig csapattársa volt a második, míg a harmadik helyen Rosberg haladt, ő azonban 10 másodperces időbüntetést kapott, mert a versenybírók szerint túl agresszívan előzte a futam korábbi szakaszában Räikkönent, akit a manőver közben meg is lökött.

A hajrában az élen már nem változott a helyzet, Rosberg pedig több mint 10 másodperccel végzett a negyedik Räikkönen előtt, így az utólagos időbüntetés ellenére dobogóra állhatott.

A pályafutása 300. Forma-1-es nagydíját teljesítő brit Jenson Button (McLaren) a pontszerző, kilencedik helyen zárt.

A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Kedd este bekeményített Donald Trump amerikai elnök Iránnal szemben. Több közösségi médiás posztjában figyelmeztetést küldött Teheránnak és lényegében feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt. Egyes jelentések szerint az amerikai elnök komolyan fontolóra vette egy amerikai csapás lehetőségét Irán nukleáris létesítményeire, és összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot a műveleti központban. Nap közben egyre több sajtóorgánum írta meg azt, hogy Irán az izraeli bombázások hatására talán mégis hajlandó lenne tárgyalni a békéről. Izraelben felmerült annak a lehetősége, hogy mégis végezzenek Ali Hámenei ajatollahhal. Teherán az éjszaka folyamán csak minimális ellentámadásokat indított, hajnalban már elhagyhatták az izraeli városok lakói az óvóhelyeket. A NAÜ szerint megsemmisültek a natáni urándúsító centrifugái. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-iráni konfliktus ötödik napjának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×