Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kettős vereséggel esett ki a Győri ETO a BL-selejtezőből

A Győri ETO FC a 2-0-s hazai vereségét követően vendégként is kikapott - mégpedig 2-1-re - a Makkabi Tel-Aviv együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ezzel befejezte szereplését a sorozatban.

Lendületes kezdés után némileg átengedte a teret a Győrnek a hazai csapat, de gyors ellentámadásokkal többször is zavart okozott a vendégvédelemben.

Az izraeliek mélységi passzokkal hozták helyzetbe támadóikat, egy ilyen akcióból született meg a vezetés is. Ben Haimot a félpályáról indították, a csatár lefutotta védőjét, és ballal a hosszú sarokba továbbított.

Továbbra is gyorsabban, pontosabban futballozott az ekkor már jóval aktívabb tel-avivi együttes, miközben a győrieknél a védelem bizonytalankodott, támadójáték pedig gyakorlatilag nem volt.

A korábbi Videoton-edző, a portugál Paulo Sousa által irányította hazai alakulat a második félidőben is fölényben játszott, további helyzeteket alakított ki, ezekből egyet, egy fejesgóllal ki is használt.

A találkozó végére maradt egy győri találat is, a második félidőre beállt Martínez szépített.

BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Győri ETO FC 2-1 (1-0)

Tel-Aviv, 12 700 néző. Jv.: Martin Hansson (svéd)
Makkabi: Juan Pablo - Jeini, Tibi, García, Ziv - Alberman, Radi, Zahavi - Altman (Mané, 82.), Ben Haim (Lugaszi, 74.), Jicaki (Miha, 66.)
Győri ETO FC: Kamenar - Wolfe, Lipták, Takács Á., Dinjar - Strestík (Trajkovic, 64.), Kamber, Mevoungou - Varga R., Kronaveter (Koltai, 59.), Andric (Martínez, 46.)
Gólszerzők: Ben Haim (26.), Zahavi (79.), illetve Martínez (86.)

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×