Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Örök nyugalomra helyezték a vb-ezüstérmes magyar futballsztárt

Szombaton a salgótarjáni köztemetőben kísérték utolsó útjára Szojka Ferencet, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes magyar labdarúgó-válogatott tagját.

Az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök, Csiki Károly versenyigazgató, valamint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás védője helyezett el koszorút Szojka Ferenc síremlékénél.

A búcsúztatón gyászbeszédet mondott Buzánszky Jenő, valamint az SBTC nevében Csongrády Béla, illetve Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, valamint Barna János, a Nógrád megyei önkormányzat alelnöke

Szojka Ferenc 1931. április 7-én született Salgótarjánban, pályafutása során kizárólag szülővárosa egyesületeiben - előbb a Salgótarjáni SE-ben, majd 19 éves korától az SBTC-ben - futballozott.

A kiváló jobbfedezet 324 NB I-es mérkőzésen lépett pályára csapatában, 1956-ban az év labdarúgójává választották, 1966-ban fejezte be futballista karrierjét. 1954 és 1960 között 28 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és egy gólt szerzett címeres mezben, 1955-ben, a svédek ellen 7-3-ra megnyert találkozón.

Tagja volt a helsinki olimpián aranyérmes együttes keretének, de nem lépett pályára a tornán. Részese volt az 1954-es svájci világbajnokságon elért második helyezésnek, a dél-koreaiak ellen 9-0-ra megnyert csoportmérkőzést végigjátszotta a tornán, majd négy évvel később szerepelt az 1958-as svédországi vb-n is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×