Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
311.01
bux:
139111.34
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Orbán Viktor stratégiai ágazatként kezelné a sportot

A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetését követő sajtótájékoztatón.

A Fidesz elnöke kiemelte, továbbra is nemzeti ügynek kell tekinteni, hogy Magyarország az olimpiai éremtáblázat első tíz helyezettje között szerepeljen. Hangsúlyozta, hogy ehhez meg kell teremteni az előfeltételeket, azaz ha más országok képesek a költségvetésük egy százalékát a sportra fordítani, akkor ezt Magyarországnak is meg kell tennie.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a jelenlegi költségvetés rendkívül fontos területeken idéz elő válsághelyzetet, így a sportágazatban is. Azt mondta: a jövő nem az elvonások, hanem az építkezés dimenziója lesz, ehhez megfelelő tervekre, fejlesztési javaslatokra van szükség, amelyeket a pártelnök szerint a MOB és a szakágak vezetői képesek letenni az asztalra.

A 2020-as budapesti olimpiáról szólva Orbán Viktor azt mondta: az emberek egyszer már kinyilatkoztatták, hogy akarnak ötkarikás játékokat, így ezt szem előtt tartja majd a Fidesz, ha kormányt alakíthat. Hozzátette: az olimpia rendezésének realitásáról azonban a 2012-es londoni esemény előtt kockázatos lenne beszélni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×