Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Búfelejtő győzelem Dániában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert Dánia ellen utolsó világbajnoki selejtezőjén. Erwin Koeman szövetségi kapitány együttese a negyedik helyen zárt csoportjában, így nem jutott ki a jövő évi vb-re.

A Londonba visszautazó Gera Zoltán nélkül, de a korábbiakhoz képest több támadó szellemű játékossal és két csatárral kezdett a magyar válogatott utolsó selejtezőjén a már biztos vb-résztvevő Dánia ellen. A dánok számára tét nélküli volt a meccs, de Morten Olsen így sem pihentette legjobbjait, Agger, Rommedahl, Tomasson és Bendtner is kezdett Koppenhágában, ahol 40 ezren gyűltek össze, hogy nemzeti csapatukat ünnepeljék.

A dán játékosok pedig úgy gondolták, azzal szolgálják ki lelkes közönségüket, ha utolsó meccsüket is megnyerik, ezért az első perctől rohamozni kezdtek, több nagy helyzetük volt, köszönhetően a magyar védők bizonytalanságának, de Babos Gábor nagyokat védett.

A magyar együttes negyedóra után tudott kijönni a szorításból, de csak pontrúgások révén jelentett veszélyt Sörensen kapujára.

A dánoknál Enevoldsen volt elemében, két percen belül két veszélyes lövése is akadt, de az egyik fölé szállt, a másiknál pedig Babos bravúrjára volt szükség.

A dánok mezőnyfölényben voltak, a 35. percben mégis Erwin Koeman együttese szerzett vezetést: Rudolf ugratta ki Buzsákyt, de a labda egy hazai védőről pattant a magyar irányítóhoz, és végül 12 méterről a hálóba lőtt. Buzsákynak megjött a kedve, 30 méterről lőtt, de ez a löket Sörensen ölében landolt.

A szünet előtt még Rudolfnak volt egy próbálkozása, a magyar kapu előtt pedig Vanczák mentett Tomasson elől fejjel.

A második félidőre még egy támadót, a hórihorgas Sören Larsen küldte be a dán kapitány, de így sem tudtak olyan elánnal rohamozni a hazaiak, ahogy az első játékrész elején. A vezetés birtokában a magyar válogatott is bátrabban futballozott, jobban megtartották a labdát középpályásaink.

Az első helyzet Aggeré volt, a védő távoli bombáját Babos szögletre ütötte.

A Koeman-csapat egyre tudatosabb akciókat vezetett, és egyre többször került a dán kapu elé. Az 56. percben Torghelle kiugratása után Varga lövését blokkolták, majd Rudolf kísérletezett bátran.

A védelem is megnyugodott, Juhász és Vanczák is stabilan játszott, és a középpálya is jól szűrt, így a dánok távoli lövésekkel próbálkoztak - sikertelenül.

A 70. percben "debreceni" akció végén növelhette volna vezetésté a magyar együttes, de Bodnár beadása után Varga perdítése a felső lécre pattant.

A 85. percben Silberbauer bombáját Babos nagy bravúrral tolta a kapu fölé, majd a túloldalon Sörensen hibája után Huszti passzolt vissza Dzsudzsák elé, aki 30 méterről az üres kapu fölé emelt. Az utolsó perceket még megnyomta a dán alakulat, de azért az érződött, nem komoly a tét számukra.

Az eredmény végül nem változott, a magyar válogatott megnyerte utolsó csoportmeccsét, és hosszú idő után először győzött tétmérkőzésen olyan együttes ellen, amely kijut az aktuális nemzetközi tornára.

További eredmények: Portugália-Málta 4-0, Svédország-Albánia 4-1.

A csoportot Dánia nyerte, a portugálok második helyezésük révén pótselejtezőn vehetnek részt, a magyar csapat pedig a papírformának megfelelően negyedik lett 16 ponttal.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×