Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
318.62
bux:
144061.13
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Nem biztos, hogy folytatja Kovács Katalin

Összességében jónak értékelte szereplését a Janics Natasával párosban aranyérmes Kovács Katalin az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: még nem tudja, hogy folytatja-e pályafutását.

Az egyéniben, 500 méteren elért, csalódást jelentő negyedik helyéről Kovács Katalin azt mondta: már a bemelegítés során érezte, hogy kicsit "langyos", így nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit szeretett volna, illetve amire képes.

"A befutó után igazán fel sem fogtam, hogy mi történt, már készültem is a párosra és amikor feleveztem, akkor megpróbáltam maximálisan koncentrálni és ellazítani az izmaimat, amik iszonyatosan be voltak kötve, sokkal jobban, mint általában. Amikor aztán elrajtolt a páros és éreztem, hogy jól megyünk, egyre jobban felpörögtem" - jelentette ki kétszeres olimpiai bajnok.

A három arany- és egy ezüstérmével immár minden idők legjobb magyar kajak-kenusának számító Janics Natasa elmondta: nagyon nehéz év van mögöttük, többször is csúcsformában kellett lenniük, hiszen Magyarországon is voltak ellenfeleik, többször is kellett teljesíteni, hosszú volt a nyár.

"Szeretném megvédeni Katit, hiszen többször is vérre menő csatát kellett vívnia" - fogalmazott Janics Natasa.

A női szakág teljesítményéről Kovács Katalin azt mondta: megtettek mindent, amit tudtak, most ez ennyire volt elég.

"Évek óta maximálisan pörgünk. Itt most nyertünk egy arany- és egy ezüstérmet, valamint hoztunk egy negyedik helyet, azt hiszem, ez nem rossz. Természetesen mi is többet vártunk magunktól, ezt még fel kell dolgoznunk, de igenis örülnünk kell és büszkének kell lennünk ezekre az eredményekre" - hangsúlyozta a kétszeres bajnok.

A kérdésre, hogy folytatja-e a pályafutását, Kovács Katalin azt mondta: még nem tudja.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×