Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Pálinger: Kiegyensúlyozott lesz a mezőny az olimpián

A magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint hat együttesnek is reális esélye van megnyerni a pekingi olimpiát. Pálinger Katalin azután beszélt erről az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában, hogy az együttes a múlt héten két felkészülési mérkőzést játszott Romániával.

Az első két mérkőzést játszottuk három hét kemény alapozás után, úgyhogy számottevő következtetést nem lehet ebből levonni, láttam biztató jeleket, de még nagyon az elején vagyunk - mondta el Pálinger Katalin. Hozzátette: ha majd játszanak négy komoly meccset, az többet el fog árulni.

Komolyabb sérülés szerencsére nincsen, a két sérült lassan újra száz százalékos lesz, így a legjobb csapattal tudunk kiállni - fejtette ki a magyar női kézilabda-válogatott első számú kapusa. A legjobb edzés a tétmérkőzés, ezt nem nagyon lehet pótolni semmivel - jegyezte meg.

Pálinger Katalin szerint sokkal erősebb mezőny vár a magyarokra a pekingi olimpián, mint az elmúlt kettőn. Úgy látja, hat olyan csapat van, a,elyik annyira kiegyensúlyozottan erős, hogy bekerülhet az első háromba. Sok fog majd múlni a formai időzítésen, illetve azon, hogy sérülések nélkül megússzuk - vélekedett a kapus.

A hangulattal nincs probléma, remélhetőleg a formaidőzítés is sikerül az olimpiára - mondta Pálinger Katalin.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×