Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Drogba: "Nem gondoltam volna, hogy Benítez ilyen mélyre süllyed"

Ki lesz a Manchester United ellenfele a Bajnokok Ligája történetének első "tiszta angol" döntőjében? Az utóbbi három lezárt kiírásban kétszer is döntős Liverpool, vagy a finálét még soha el nem érő, tavaly és 2005-ben is éppen a Vörösök ellen búcsúzó Chelsea? A Kékek az első mérkőzésen 1-1-et értek el idegenben, így ameddig a Pool nem lő gólt a Stamford Bridge-en, biztosan továbbjutásra állnak.

A két csapat ötödször találkozik szerda este egymással a 2007-2008-as idényben. Az Anfield Roadon játszott bajnoki és BL-mérkőzés is 1-1-re végződött, Londonban mindkétszer olyan eredmény született, aminek megismétlése a Chelsea-t vinné a döntőbe. A Ligakupában 2-0-ra nyertek a Kékek (a Pool nem a legerősebb csapatával játszott), a bajnokságban 0-0-val zárt a két csapat.

Egyébként is: a két csapat találkozói tradicionálisan kevés gólt hoznak. A bajnokságban és a nemzetközi kupában 2004 óta mindössze egyszer született kettőnél több gól a két csapat összecsapásán. Még inkább mellbevágó adat: amióta Rafa Benítez a Liverpool menedzsere, a csapata nem tudott gólt szerezni a "Hídon" (Bridge).

Ezért aztán különösen érthető, hogy a Vörösök napok óta fogadkoznak a sajtóban: megszakad a rossz sorozat. Természetesen elsősorban az idényben már harminc gólnál járó Fernando Torresben bíznak, de alighanem akkor sem haragudnának, ha Kuyt, Gerrard, Babel - vagy bárki más bevenné Petr Cech kapuját.

A Liverpool eddig mindig jobban jött ki a Chelsea-vel vívott BL-párharcokból, de Michael Ballack szerint most fordul a kocka. A Kékeknek - a német sztár szerint - profitálni kell abból, hogy az előző két alkalomtól eltérően ezúttal fogadhatják a Liverpoolt a második mérkőzésen.

Valószínűnek tűnik, hogy a Vörösök játékosai pihentebbek lesznek. Szinte minden kulcsjátékosuk kihagyta a hétvégi bajnoki fordulót, azaz múlt kedd óta, nyolc napot pihenhettek a visszavágóra. A Chelsea játékosai, ezzel szemben, szombaton nehéz mérkőzést játszottak a Manchester United ellen.

Megszokhattuk már, hogy az angol futball "belháborúi" szócsatákkal is járnak. Ezúttal Steven Gerrard kényszerült "védekezésre", miután Avram Grant tőle szokatlan agresszivitással hirdette, hogy a nyáron nagy erőket tervez mozgósítani a Liverpool csapatkapitányának megszerzése érdekében.

Még komolyabb perpatvar keveredett Rafa Benítez kijelentéséből, aki azt állította, külön dossziét állított össze Didier Drogba az elmúlt négy évben a tizenhatoson belül bemutatott műeséseiről. Az elefántcsontparti csatár azt mondta erre a L'Equipe-ben: "Eddig tiszteltem Benítezt, nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed. Miért nem arról beszél, hogy kékre-zöldre rugdostak a meccsen?"

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×