Az első rajtkockát a brit Bradley Smith szerezte meg, míg a harmadik helyről a francia Mike di Meglio indulhat.
A Katari Nagydíj rajtja vasárnap 18 órakor lesz.
Az első rajtkockát a brit Bradley Smith szerezte meg, míg a harmadik helyről a francia Mike di Meglio indulhat.
A Katari Nagydíj rajtja vasárnap 18 órakor lesz.
Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.
A 13. havi nyugdíjat minden év februárjában kapják kézhez a jogosultak, összege megegyezik a rendes nyugdíj összegével. Fontos, hogy csak annak jár 2025-ben 13. havi nyugdíj, aki 2024. december 31-ig nyugdíjba vonult.
Dozens were also reported injured in the strikes, which Israel said were targeting Hamas.