eur:
401.68
usd:
364.06
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

A Fradi elnöke az angoloknak szurkol

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozata szerint 13 céget hívnak meg az Üllői úti FTC-ingatlan értékesítésére kiírt újabb tenderre. Rieb György, a Ferencváros elnöke továbbra is bízik abban, hogy az angol Kevin McCabe magyarországi cége elindul a pályázaton, és ezúttal meg is nyeri azt.

A sportklub elnöke az InfoRádióban elmondta: a legújabb pályázat kiírása során figyelembe vették a Ferencváros álláspontját, és sportszakmai követelményeket is beemeltek abba. Szerinte ezzel az ingatlanspekulációról szóló félelmeket is eloszlatták.

Emellett a Ferencváros képviselői ott vannak minden tárgyaláson és elmondják véleményüket. Dönteni azonban a tanács fog, a törvényi korlátok a sportklubnak nem adnak lehetőséget arra, hogy beleszóljanak a pályázatok elbírálásába - tette hozzá.

Rieb György hangsúlyozta: februárban csak olyan pályázatot lehet sikeresnek tekinteni, amelyik tartalmazza a Ferencváros jövőjéről szóló terveket.

Az elnök reméli, hogy az angol Kevin McCabe magyarországi vállalata nyeri majd a pályázatot, hiszen ezzel a céggel az elmúlt nyolc hónap alatt már kiváló munkakapcsolatot alakított ki a sportklub.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×