Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.57
bux:
147811.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb sima Fradi-vereség

A Ferencváros hazai közönség 37-30-re kikapott a dán Viborgtól a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a csoportkör harmadik fordulójában.

A mérkőzésnek az volt a tétje, hogy ha nyer a magyar bajnok, még marad esélye a nyolc közé jutásra, ha viszont kikap, akkor csak a csoport harmadik helyéért küzdhet tovább, ami amúgy KEK nyolcaddöntőt ér.

A nyáron alaposan megerősödött vendégek gyorsan a népligetiek tudtára adták, még saját pályájukon sincs sok keresni valójuk. A Viborg szinte végig vezetett, és 20 perc elteltével előnye már biztos volt (10-13).

A második félidőben még kettős létszámfölényben sem sikerült faragni a hátrányból, sőt büntetők maradtak ki. A hajrára az időkérés sem igazán segített.

A skandináv alakulat, amelyben sokkal rutinosabb, képzettebb játékosok szerepeltek, megérdemelten nyert.

A kvartettből a román Valcea és a Viborg egyértelműen erősebb a két másik csapatnál, az FTC majd a montenegrói Podgorica elleni hazai összecsapáson szerezheti meg a harmadik helyet, és vele a KEK-sorozatba kerülés jogát.

A Ferencváros jövő pénteken a Valcea otthonában lép pályára.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×