Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.2
bux:
147129.54
2026. november 5. csütörtök Imre

Janics Natasa: "Kovács Katival kitartottunk egymás mellett"

Egyesben nagy csatát, párosban pedig újabb sikereket vár Kovács Katalinnal Janics Natasa, a Szeged kétszeres olimpiai bajnok kajakozója. A sikerpáros tavasszal ismét összeülhet, és ha legyőzi a Paksy Tímea, Benedek Dalma kettőst, akkor eséllyel indulhat a címvédésért a pekingi olimpiára. Janics Natasa az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt terveiről, az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.

Mennyire nyugtatták meg az elmúlt időszak fejleményei?

Sokat javítottak a helyzeten. Bár bíztam Kovács Katiban, egy kicsit féltem, hogy esetleg meggondolja magát. Az utóbbi napok edzésein már egyértelműen látszott, hogy jobban tudok a felkészülésre figyelni.

Kin vagy min múlott a leginkább, hogy ismét összeülhetnek Kovács Katalinnak?

Rajtunk, hiszen kitartottunk egymás mellett. Ha bármelyikünk is egyértelmű nemet mondott volna a lehetőségre, onnantól nem lett volna értelme beszélni róla.

Ugyanakkor volt edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal nemigen közeledtek egymáshoz, pedig az olimpia előtti hetekben ő is részt vesz majd a felkészítésében.

Igen, de ott lesz az edzőm, Vécsi Viktor is, ha kijutok Pekingbe.

Lát esélyt arra, hogy Fábiánné megenyhüljön önnel szemben?

Úgy érzem, soha nem fog. Sajnálom, hogy ez a helyzet, de beláttam, hogy nincs értelme küzdeni ez ellen. Csak rajta múlik majd, hogy beszél-e velem.

Elsősorban a Paksy Tímea, Benedek Dalma páros ellen küzdenek majd az olimpia szereplésért. Hogy látja az esélyeket?

Bízom benne, hogy ismét győzni tudunk ellenük. Ha nagy csata lesz egyesben Kati és köztem, akkor biztos vagyok benne, hogy a páros is verhetetlen lesz.

Egyesben viszont nem könnyű dolga, ha meg akarja védeni a címét az olimpián, hiszen ehhez előbb itthon kell győznie Kovács Katalin ellen.

Ugyanannyi esélyt adok magamnak is, mint neki az egyesbeli sikerre. Nekem nem lehet panaszom, mert minden körülmény ideális a nyugodt felkészülésemhez.

Nem tart attól, hogy mivel külön készülnek, nehezebben rázódnak majd össze?

Az athéni olimpia előtti hetekben is külön készültem, mert a többi lány (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Bóta Kinga és Viski Erzsébet) nem akart velem edzeni. Katival akkor is csak párosban készültünk együtt, ez most sem jelenthet problémát.

Most egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Csipes Tamarával próbálkozik párosban. Mit mondott neki a történtek után?

Õ is számított a fejleményekre. Remek versenyzőnek tartom Tamarát, és egyáltalán nem kizárt, hogy valamikor ismét összeüljünk - akár már adott esetben a londoni olimpián.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×