Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Dopping: Vinokurov vádol és harcol

A Tour de France kerékpáros körversenyről doppingvétség miatt kizárt kazah Alekszandr Vinokurov azt mondta: a sportág vezetői folyamatosan megsértik az emberi jogokat és harcolni fog azért, hogy tisztára mossa a nevét.

A 33 éves kerekes először utazott hazájába azóta, hogy a múlt hónapban lebukott az ellenőrzésen, ebből az alkalomból nyilatkozott.

"A kerékpársportban senki nem tiszteli az emberi jogokat. Sokkal többször vizsgálnak bennünket, mint más sportágak képviselőit. Remélem, esetemben is kiderül az igazság, ezért a végsőkig küzdeni fogok" - mondta.

Az előzetesen az esélyesek közé sorolt Vinokurov megnyerte a július 21-i szakaszt a francia körversenyen, vérmintájának elemzése során azonban tiltott homológ transzfúziós eljárást állapítottak meg nála a szakemberek.

Az ügy kirobbanása után klubja, az Astana valamennyi versenyzőjével visszalépett a viadaltól, majd szakított a kazah sportolóval.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×