Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Wayne Rooney harmadszor is eltörte a lábát

"A vasárnapi döntetlen miatti szomorúságunkat csak fokozza, hogy Wayne Roney lábának megröntgenezése után kiderült: hajszáltörés keletkezett. Egyelőre nem tudom megmondani, mikor térhet vissza" - mondta Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere.

Rooney a Reading elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzés első félidejében sérült meg. A találkozó után egy manchesteri kórházban megröntgenezték, lábában törést diagnosztizáltak. A Manchester United hivatalosan nem jelezte, mikorra várható a játékos felépülése, az orvosok szerint a gyógyulás legalább hat-nyolc hetet vesz majd igénybe.

Anglia első számú csatára így kénytelen lesz kihagyni a németek elleni, augusztus 22-i barátságos mérkőzést, s minden bizonnyal az őszi Európa-bajnoki selejtezők többségét. Steve McClaren kapitány nagy bajban van: Rooney mellett Michael Owen sem egészséges, a többi, számításba vett támadó közül pedig Peter Crouch, Darren Bent és Jermain Defoe nem kezdő játékos a csapatában.

Sir Alex nem igazol újabb csatárt

Ami a Manchester Unitedet illeti, Sir Alex kijelentette, nem igazol újabb csatárt, a Tévez, Saha és Solskjaer alkotta trió képes lesz pótolni Rooneyt.

A 21 éves csatár profi pályafutása során harmadszor törte el a lábát. Először 2004 nyarán, a portugáliai Európa-bajnokságon láb-középcsontja tört el, akkor 96 napot hagyott ki. (Majd első mérkőzésén mesterhármast lőtt a Manchaster Unitedben bemutatkozva a Fenerbahce ellen.)

2006 áprilisában, a Chelsea elleni bajnokin ismét lábtörést szenvedett. Akkor 47 nap után ismét játszott, mégpedig a világbajnokságon - de aligha volt száz százalékos állapotban.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×