Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nézze meg, milyen bírói ítélet okozta a Debrecen BL-búcsúját! - videó

Ahogy tavaly, idén is a Bajnokok Ligája selejtező második fordulója jelentette a végállomást a Debrecennek. Az itthon három éve egyeduralkodó hajdúsági együttes kupaálmait az elmúlt évben a macedón Rabotnicski, idén pedig a fegyelmezett svéd Elfsborg oszlatta szét, egyúttal újra bebizonyosodott, hogy ami a magyar bajnokságban elég, az a nemzetközi szinten kevés.

Igazságtalan bírói ítélet okozta a Debrecen BL-kiesését, vagy nem számíthat másra egy együttes, amely 180 percig képtelen gólt szerezni?

Várhatóan még sokat beszélnek a svájci játékvezető, Claudio Circhetta döntéséről, amellyel érvénytelenítette Dorge Kouemaha 41. percben szerzett fejesgólját. A DVSC kameruni csatára a játékvezető ítélete szerint lökte a svéd kapust, aki ezért nem érte el a labdát. Döntse el Ön is, hogy jó ítéletet hozott-e a svájci bíró!

A debreceniek a borasi visszavágón sem voltak képesek lehengerlő támadójátékot nyújtani, ugyanis a taktikusan játszó svédek ezt meggátolták, rúgott gól nélkül pedig természetesen esélye sem lehetett a hajdúsági csapatnak.

A svéd együttes 1-0-s összesítéssel jutott tovább, ahogy az észak-ír Linfield elleni első kört is ilyen arányú győzelemmel vette. Az Elfsborg a spanyol Valenciával találkozik a főtáblára jutásért.

Az Elfsborg edzője, Magnus Haglund szerint a két mérkőzést elsősorban taktikai harc döntette el. "Sikerült mindkét találkozón jól védekeznünk, úgy érzem megtettük, amit tudtunk. A Debrecenben rúgott gól nagyon sokat számított, és sikerült az előnyünket megtartanunk itthon is" - tette hozzá.

A találkozó után Miroslav Beránek, a DVSC trénere is a meg nem adott gólt kérte számon a játékvezetőn. A magyar bajnok cseh edzője úgy vélekedett, egyenlő felek küzdöttek meg, de a Loki nem járt szerencsével.

{{keretes_cim}}

Elfsborg (svéd) - DVSC-TEVA 0-0
Tj: Elfsborg, 1-0-ás összesítéssel
Slavia Praha (cseh)-MSK Zilina (szlovák) 0-0 - tizenegyesekkel 4-3
Továbbjutott: Slavia Praha, 0-0-s összesítéssel, tizenegyesekkel
Levadia Tallinn (észt)-Crvena zvezda (szerb) 2-1 (1-1)
Tj: Crvena zvezda, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal
Sahtar Donyeck (ukrán)-Pjunik Jereván (örmény) 2-1 (1-1)
Tj: Sahtar Doneck kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel
BATE Boriszov (fehérorosz)-Hafnarfjördur (izlandi) 1-1 (0-1)
Tj: BATE Boriszov, 4-2-es összesítéssel
Steaua Bucuresti (román)-Zaglebie Lubin (lengyel) 2-1 (1-1)
Tj: Steaua Bucuresti, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel
FK Sarajevo (bosnyák)-RC Genk (belga) 0-1 (0-0)
Tj: FK Sarajevo, 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
Sheriff Tiraspol (moldáv)-Besiktas (török) 0-3 (0-0)
Tj: Besiktas, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel
Red Bull Salzburg (osztrák)-FK Ventspils (lett) 4-0 (1-0)
Tj: Salzburg, kettős győzelemmel, 7-0-ás összesítéssel
Rosenborg Trondheim (norvég)-FK Astana (kazah) 7-1 (4-1)
Tj: Rosenborg, kettős győzelem, 10-2-es összesítéssel

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×