Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Ezúttal a Honvéd alázta a Vasast

A Honvéd 12-6-ra nyert a Vasas ellen a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-re szépített.

Bár az első negyedben még tartotta magát a mérkőzés előtt összesítésben 2-0-ra vezető Vasas, a második negyed alighanem rémálomhoz hasonlított a bajnoki cím elhódítására 1989 óta hiába áhítozó angyalföldieknek.

A játékrész ugyanis a kedden a Komjádi uszodában történteket idézte, csak éppen fordított előjellel: most a Honvéd hagyta állva az angyalföldieket és ugyanúgy meg sem állt 6-0-ig, mint három nappal korábban a Vasas.

Mi több már 7-0 is volt a címvédőnek, amikor Szívós Márton a jobb felső sarokba pattintva megszerezte a Vasas első találatát. A trónkövetelő első gólját a nagyszünet előtt Mátyás Zoltán lőtte.

Az utolsó két negyed így tulajdonképpen formalitás volt, a párharc negyedik felvonását vasárnap 13 órakor rendezik a Komjádi uszodában.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×