Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Eb-selejtezők: 32 őrizetbe vétel Koppenhágában

Harminckét szurkolót őrizetbe vettek a botrányos körülmények között véget ért szombati, Dánia-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező után Koppenhágában. A rendőrség tájékoztatása szerint a drukkerek randalíroztak és verekedtek, ezért kötöttek ki az őrszobán.

A találkozót 3-3-as állásnál, a 89. percben félbeszakította a német játékvezető, Herbert Fandel, mert egy magáról megfeledkezett hazai szimpatizáns berohant a pályára és megütötte, miután 11-est ítélt a vendégek javára.

A 29 éves tettest azonnal őrizetbe vették és vasárnap már meg is hallgatta a bíróság. A férfi azt mondta: teljesen részeg volt és nem is emlékszik a történet részleteire.

A bíró úgy döntött: szabadlábra helyezi a vádlottat, akinek az ügyében később születik majd ítélet.

Az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint a mérkőzést, 3-0-ás gólaránnyal a vendég svédeknek kellene ítélni, a szervezet szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott: még nem született döntés, előbb kivizsgálják az ügyet.

A hazaiak szövetségi kapitánya, Morten Olsen azt mondta: ez fekete nap volt Dánia futballtörténelmében.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×