Infostart.hu
eur:
354.1
usd:
309.44
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A német sztárt is magával ránthatja a doppingbotrány

Bert Dietz hétfő este egy tévériportban beismerte, hogy doppingolt. A német kerékpáros elmondta: a 90-es évek derekán csapatának sportorvosai rendszeresen tiltott ajzószerekkel oltották be. Bert Dietz együtt versenyzett Jan Ullrichhal, aki 1997-ben megnyerte a Tour de France-t.

Bert Dietz az első profi kerékpáros, aki a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a versenyek során doppingolt. A versenyző tagja volt a Telekom által pénzelt T-Mobile trikóval kerékpározó német csapatnak, amelyben az időközben világhírűvé vált Jan Ullrich és Erich Zabel is versenyzett.

A tévériportban elmondta, hogy a T-Mobile két sportorvosa vagy személyesen adta be neki az EPO rövidítéssel jelölt, vérplazmát tartalmazó doppinghatású injekciót, vagy a belga masszőrre hárult ez a feladat.

A masszőr időközben leleplező könyvben számolt be a két orvos törvénybe ütköző akciójáról. A könyv megjelenése után a freiburgi ügyészség vizsgálatot indított ellenük és mindkettőjüket felfüggesztette orvosi hivatásuk gyakorlása alól.

A Telekom szóvivője Bert Dietz nyilatkozata után bejelentette, hogy felmondják az együttműködést a két orvossal, és a maguk részéről is vizsgálatot indítanak a doppingvádakkal kapcsolatban.

A Telekom munkatársa hangsúlyozta: a cég az élvonalban akarta látni versenyezőit, azonban elképzelhetetlennek tartotta Bert Dietz állítását, miszerint hallgatólagos megállapodás volt a szponzorok és a csapat orvosai között a sportolók teljesítőképességét tiltott eszközökkel fokozó, hosszú távon egészségkárosodást okozó szerek rendszeres adagolásáról.Bert Dietz akkor ismerte be a doppingolást, amikor a Tour de France 1997-es győztese, Jan Ullrich cáfolni igyekszik a vele szemben hangoztatott doppingvádat.

A világ alighanem legtekintélyesebb kerékpárversenyének tavalyi győztese, az amerikai Floyd Landis szintén hasonló vádakkal küzd. A Los Angeles melletti Malibuban szerdára várják az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottságának döntését, miután a sportoló a verseny 17. szakasza után olyan vizeletpróbát adott le, amelyben túl magas tesztoszteron-szintet mutattak ki.

A Doppingellenes Bizottság ezek után a többi hét, először negatív eredménnyel járó mintát is újra ellenőríztette egy független laboratóriumban.

Ha Floyd Landis ártatlansága megdől, ő lesz a Tour de France 104 éves története során az első versenyző, akit utólag megfosztanak címétől. Bert Dietz német versenyző beismerő nyilatkozata után hasonló veszély fenyegeti Jan Ullrichot is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×