Infostart.hu
eur:
354.18
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Aranyeső Szegeden

A magyar csapat négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a vasárnap délutáni 200 m-es döntőkben a Szegeden rendezett MOL kajak-kenu-világkupán, így a hazai együttes összesen hét első, tizenegy második és öt harmadik hellyel zárta a háromnapos viadalt.

A legrövidebb táv női kajak egyes döntőjét Janics Natasa nyerte, a világbajnoki címvédő Paksy Tímea csak hetedik lett.

A nap legnagyobb érdeklődéssel várt fináléjában a hétvégén csak ebben a számban induló, kétszeres olimpiai bajnok Janics taktikusan versenyezve, remek hajrával verte a mezőnyt, Paksy meglepetésre még a dobogóra sem került.

"Nagyon boldog vagyok. Egy kicsit izgultam a verseny előtt, talán ezért is rajtoltam gyengén, de aztán szerencsére javítottam. Az volt a célom, hogy jó versenyt menjek, ez sikerült." - mondta a partraszállást követően Janics Natasa.

A férfiak hasonló számában is jutott érem a magyaroknak: Gyertyános Gergely harmadikként ért a célba.

Párosban Paksy Patyi Melindával egy ezüstéremnek örülhetett. Férfi kajak kettesbenn Gyertyános és Beé István ötödikként zárt.

A négyesek vetélkedése totális magyar sikert hozott. A kenusoknál Joób Márton, Horváth Gábor, Sarudi Pál és Balázs Péter hajója rajt-cél győzelmet aratott.

A férfi kajakos kvartettek döntőjében kettős hazai sikernek tapsolhatott a közönség: a Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István és Babella Balázs alkotta csapat nyert.

Végül a nap utolsó fináléjában Paksy, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina és Patyi esélyt sem hagyott a többieknek, és magabiztos versenyzéssel kaparintotta meg az első helyet.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×