Infostart.hu
eur:
367.86
usd:
317.41
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Budapestről indulhat a Dakar-rali

A Pénzügyminisztérium felhatalmazta a sportért és turizmusért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot (ÖTM), hogy írja alá a szerződést a Dakar-rali licencére, így 2010-ben - szerencsés esetben akár 2009-ben - Budapestről rajtolhat a világszerte ismert tereprali-viadal - közölte Ujhelyi István, a tárca államtitkára.

Patrice Clerc, a rendező A.S.O. elnöke és Gilles Jourdan igazgató korábban szándéknyilatkozatban jelezte, hogy 2010-től akár Budapestről is startolhat a mezőny.

A két vezető a lehetséges helyszíneket tekintette meg kétnapos magyarországi látogatása során, valamint a jogdíjjal kapcsolatos kérdésekről egyeztetett.

A jogdíj kifizetése, illetve a rendezés két-két millió eurót igényelne, a tervek szerint kétmilliót az állam állna, az összeg másik felét pedig a főváros, illetve szponzorok adnák össze egyenlő arányban.

Az államtitkár elmondta, hogy az A.S.O. a közeljövőben elküldi a szerződés-tervezetet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×