Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.32
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Magyarfoci 2007: kilátástalan, tompa játék és vereség Ciprus ellen

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a házigazda ciprusi csapattól a nemzetközi négyes torna elődöntőjében. Ami az eredménynél is szomorúbb: a magyar válogatott játéka tulajdonképpen az egész mérkőzésen kilátástalan volt.

A kezdés után rögtön átvette az irányítást a ciprusi csapat, a magyar együttes csak elvétve jutott el az ellenfél kapujáig. A ciprusiak egy nagy védelmi hibát kihasználva megszerezték a vezetést, majd az első félidő hátralévő részében már nem erőltette a gólszerzést.

A szünet után is rendkívül tompa volt Várhidi Péter legénysége, helyzetet egyáltalán nem sikerült kialakítania. A védelem igazán csak egyszer hibázott, de azt azonnal góllal büntette a házigazda alakulat.

A hazaiak - Priskin szépítő gólja ellenére - végig uralták az összecsapást így megérdemelten jutottak a fináléba, ahol a bolgárokkal találkoznak. A magyar csapat így szerdán a lettek ellen játszik a harmadik helyért.

A mérkőzés után a magyar szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy csapata alulmaradt a párharcokban. "Az mindenképpen pozitívum, hogy nem volt sok helyzete az ellenfélnek. Támadásban is láttam szép dolgokat, bár sokszor az utolsó passzokba hiba csúszott és a befejezéssekkel is hadilábon álltunk. Még nagyon az út elején vagyunk. Én türelmes vagyok ezzel az együttessel, úgy gondolom, fél éven belül egy ilyen szintű csapatot meg fogunk verni" - vélekedett Várhidi Péter.

{{keretes_cim}}

Ciprus-Magyarország 2-1 (1-0)
Limasszol, 300 néző, v.: Geraszimu (ciprusi)

gólszerzők: Jiaszumisz (18.), Okkasz (73.), illetve Priskin (89.)
sárga lap: Csizmadia (25.) Tóth B. (36.), Kanta (83.)

Ciprus: Morfisz (Antonisz, a szünetben) - Ilia (Kriszosz, 71.), Szaciasz (Luka, a szünetben), Haralambusz, Paraszkevasz - Lambrosz, Aszimakisz, Kriszosztomosz (Makridisz, 52.), Karalampidisz (Nikolau, 65.) - Jiaszumisz (Aloneftisz, 61.), Okkasz

Magyarország: Végh - Csizmadia, Balogh, Juhász, Vanczák - Tóth B., Vass, Sándor (Kanta J., 63.), Huszti (Tisza, 76.) - Gera, Hrepka (Priskin, 58.)

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×