Infostart.hu
eur:
355.97
usd:
312.88
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Hétfőtől edzőtáborban készül Kemény Dénes kerete

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Vasas-Eger Euroliga-meccs után, szombaton késő este kihirdette azt a válogatott keretet, amely hétfőtől balatonfűzfői edzőtáborozáson vesz részt.

Kemény Dénes a madarasnorbert.hu-nak elmondta, hogy Fűzfőn három komoly erőnléti edzés vár a játékosokra, és lesz immár három-négy olyan taktikai edzés is, amelyen felfrissítik a 2006 nyarán játszott összes taktikai elemet

A fő cél, hogy amikor februárban elkezdődik a közvetlen felkészülés a márciusi melbourne-i világbajnokságra, ezzel már ne kelljen foglalkozni, akkor már új elemek begyakorlására lehessen összpontosítani.

A névsor: Baksa László és Nagy Viktor (kapusok); Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (mezőnyjátékosok).

Hiányzók

A kapitány nem számolhatott a gégesérülése után gyógyuló Fodor Rajmond mellett az Olaszországban játszó három vízilabdázóval, Kásás Tamással, Madaras Norberttel és Szécsi Zoltánnal, akik még bajnoki mérkőzéseken szerepelnek klubjukkal.

A keretben a korábbiakhoz képest egyetlen változás történt: Jászberényi Gábor (Eger) helyett Nagy Viktor, a Vasas kapusa kapott meghívást az edzőtáborba. Az előző felvonás

Kemény Dénes december közepén 17 fős kerettel kezdte meg a felkészülést a világbajnokságra.

Az akkori névsor: Baksa László, Jászberényi Gábor, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok.

A 16 legjobb nemzeti együttest felvonultató vébén Magyarország a D csoportban kezd, e csoportban szerepel még Kanada, Románia és Új-Zéland.

Az első mérkőzést március 20-án játssza a magyar férfi vízilabda-válogatott az új-zélandiak ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×