Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Rooney eddigi legjobb bajnoki meccse volt

Wayne Rooney bizonyult az angol bajnoki forduló első számú csillagának. Az utóbbi hetekben sokat kritizált csatár megszerezte profi pályafutásának második mesterhármasát.

Rooney a hét elején ünnepelte 21. születésnapját, s a jeles alkalom számvetésekkel is járt. Bár továbbra sem vonta senki kétségbe a fiatal játékos képességeit, többen is megemlítették vele kapcsolatban: augusztus 20. óta nem tudott gólt szerezni, sorozatban tíz klub-, vagy válogatott-találkozón nem talált a kapuba.

Pályafutása második mesterhármasa

A Bolton elleni találkozón megtört a rossz széria: Rooney belőtte profi pályafutása második mesterhármasát. (Az elsőt még 2004-ben, a török Fenerbahçe elleni BL-mérkőzésen érte el. Az volt az első találkozója a "királykategóriában" és a Manchester Unitedben egyaránt.) Teljesítményének értékét csak növeli, hogy a bajnokságban a harmadik helyen álló Bolton eddig remekül szerepelt saját pályáján, a Reebok Stadiumban: e találkozó előtt egyetlen gólt sem kapott.

Ronaldo góllal tért vissza

Most négyet: ebből hármat Rooney, egyet pedig a 27 napos szünet után ismét bajnoki mérkőzést játszó Cristiano Ronaldo szerzett. Sir Alex Ferguson boldogan ünnepelte Rooneyt a találkozó után: "Ahogy mindig is mondtam, nyilvánvaló volt, hogy egyszer be fog Wayne indulni. Miután belőtte az első gólját, láttam, duzzad az önbizalomtól. Utána már csak azért szurkoltam, adják minél gyakrabban oda neki a többiek a labdát."

Hilário tizenegyest védett

A Chelsea ugyancsak idegenben szerzett három pontot: 2-0-ra győzött Sheffieldben. A találkozó egyik kulcsfigurája Hilário kapus volt, aki a 17. percben kivédett egy tizenegyest. A folytatásban már a "kékek" akarata érvényesült: Lampard és Ballack is szerzett egy-egy gólt.

Kanu vezeti a góllövőlistát

A Liverpool az ősz eddigi legjobb játékával fosztotta meg veretlenségétől az Aston Villát. Kuyt, Crouch és Luis García már az első félidőben bebiztosították góljukkal a "vörösök" gyózelmét.
Nem akar kipukkadni a Portsmouth! A "Pompey" ezúttal az újonc Reading ellen nyert. Nwankwo Kanu ismét a kapuba talált, s immár hét góllal vezeti a góllövőlistát.

Priskin Tamás a kispadon ült

Priskin Tamás csapata, a Watford a Tottenhamet fogadta. A vendégek válogatott játékosa, Aaron Lennon négy nagy helyzetet is kihagyott, még a "Lódarazsak" lehetnek elégedtlenebbek: a játékvezető nem adta meg Young szabályos gólját. A Watford még nyeretlen, Priskin ezúttal leülhetett a kispadra, de nem játszott.

Az Arsenal megúszta...


Az Arsenal közel állt ahhoz, hogy elszenvedje első bajnoki vereségét új stadionjában. Tim Cahill gólját azonban a hajrában ki tudta egyenlíteni Robin van Persie.


Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×