Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hős lett a Chelsea beugró kapusa

A Chelsea nyerte a Stamford Bridge-en a labdarúgó Bajnokok Ligája nagy érdeklődéssel várt szupermérkőzését. A találkozót Didier Drogba a 47. percben elért gólja döntötte el. Jól védett a két sérült társa helyére beugró, a "Kékeknél" újoncnak számító Hilário.

Az A csoportban játszott Chelsea-Barcelona találkozón az első félidő azok véleményét erősítette, akik úgy vélték, nem lenne az ismert előzmények után egyik csapat sem túlságosan szomorú egy döntetlennel.

Drogba: akárcsak a Liverpool ellen

Didier Drogba a második félidő elején lőtt pazar, a szeptemberben a Liverpoolnak rúgótt góljára kísértetiesen emlékeztető találata azonban alaposan megváltoztatta a játék képét: más sebességfokozatra kapcsoltak a csapatok. A hátrányba került Barcelonának akadt aztán tíz jó perce, de a Chelsea visszavette a kezdeményezést, s akár jóval nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Sevcsenko, Drogba és Robben is lőhetett volna még egy gólt. A londoniaknál - a kirúgásaitól eltekintve - jól védett a sérült Cech és Cudicini helyére beugró Henrique Hilário. A Barcelona 2005 márciusa óta először kapott ki a Bajnokok Ligájában - akkor is a Chelsea nyert ellene, a Stamford Bridge-en.

A Levszki közel egy teljes félidőn át jól tartotta magát Brémában, de a 45. percben Naldo szabadrúgása után a labda a sorfalban állók lábai között besurrant a kapuba. A második játékrész újabb brémai brazil gólját hozta: a 73. percben Diego állította be a v égeredményt.


Schweinsteigerrel nem bír Ricardo

A B csoportban az Inter kilenc perc alatt eldöntötte a Szpartak Moszkva elleni mérkőzést. Mindkét találatban két, az idény során eddig kevesebb szerephez jutott játékos csillogott: az uruguayi Recoba előkészítései után Julio Cruz talált a kapuba. Az argentin csatárnak ezek voltak az első góljai az idényben. A második félidőben a Szpartak Pavljucsenko révén szépített, de ez már nem befolyásolta, hogy az Inter megkezdte a felzárkózást.

Lisszabonban Bastian Schweinsteiger a hazaiak válogatott kapusa, Ricardo hibájából szerzett gólt. Kettejüknek ez volt a második párbaja az idén, az elsőben a német középpályás "két és fél" gólt lőtt a portugál kapusnak a világbajnokság bronzmeccsén. Most megint legyőzte. Két hét múlva nem találkoznak a pályán: a 47. percben Schweinsteiger piros lapot kapott, s ezért kénytelen kihagyni a következő mérkőzést.

{{keretes_cim}}

Sporting CP-Bayern München 0-1
Inter-Szpartak Moszkva 2-1

1. Bayern M. 9
2. Sporting 4
3. Inter 3
4. Szpartak 1


Crouch: jó fej

A C csoportban Eric Gerets, a Galata edzője váratlan húzással kihagyta a legendás Hakan Süürt a csapatából, s a szerb Ilicset játszatta a helyén. Jó húzásnak bizonyult, mert a csatár a 19. percben vezetést szerzett a PSV ellen. A folytatás ellenben a hollandoké volt: az 59. percben Mondragon nagy hibájából Kromkamp, majd a 72. percben Arouna Koné talált a kapuba.

A másik találkozón a Bordeaux ismét veszített hazai pályán. A Liverpool Peter Crouchnak köszönhette a győzelmet: a mezőny legmagasabb tagja erőteljes fejessel vette be Ramé hálóját.


A Valencia harmadik győzelme

A D csoportban a Valencia sima győzelmet aratott a gyengén játszó Sahtar ellen. Mindkét gólt David Villa szerezte, előbb egy ajándéklabdát a kapuba küldve, majd Joaquin beadása után a hálóba fejelve. A spanyolok az első félidőben eldöntötték a mérkőzést.

A Roma éppen csak annyit adott ki magából Pireuszban, amennyi a győzelemhez kellett. A találkozó egyetlen gólját a világbajnok középpályás, Simone Perrotta szerezte, a 76. percben.

Valencia-Sahtar 2-0
Olympiakosz-Roma 0-1

1. Valencia 9
2. Roma 6
3. Olympiakosz 1
4. Sahtar 1


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×