A volt atléta először az 1948-as londoni játékokon, 17 esztendős korában állhatott a dobogó legmagasabb fokára, majd négy évvel később, Helsinkiben megvédte címét.
Testvére bejelentése szerint rákban szenvedett.
A volt atléta először az 1948-as londoni játékokon, 17 esztendős korában állhatott a dobogó legmagasabb fokára, majd négy évvel később, Helsinkiben megvédte címét.
Testvére bejelentése szerint rákban szenvedett.
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.
Közel huszonkét évnyi szolgálat után holnap, november 4-én visszatér a Föld légkörébe és megsemmisül a NASA Neil Gehrels Swift űrtávcsöve.
In the House, the Democrats are projected to win at least 218 seats and the Republicans are projected to win at least 160 seats.