Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Cseh edzője lett a Debrecennek

A cseh válogatott korábbi másodedzője, Miroslav Beranek irányítja a jövőben a Debrecen labdarúgócsapatát. A szakemberrel 2007. december 31-ig kötött szerződést a hajdúsági klub.

A DVSC Futball Szervező Zrt. vezetői szombaton egyeztek meg a trénerrel. Nyelvi nehézségek nem lesznek, ugyanis munkáját a magyar származású, korábbi csehszlovák válogatott Fieber Péter pályaedző segíti majd. Herczeg András és Mező József továbbra is a szakmai stáb tagja marad.

Az UEFA pro-licences Beranek 1957. április 24-én született. Játékosként egy idényen át szerepelt a cseh elsőosztályú Skoda Plzen csapatában, majd öt évig futballozott a Slavia Prahában, és szintén öt évig - mint játékosedző - erősítette az osztrák SV Gmint együttesét.

Ami az edzői pályafutását illeti, 1996-tól 2000-ig a cseh második ligás Blsanyt irányította. Vezetésével a gárda 1998-ban feljutott az élvonalba.

Egy idényen át (2002-2003) a Slavia Prahánál volt vezetőedző, a fővárosi csapattal a második helyet szerezte meg az élvonalban, valamint a cseh kupát is elhódította, emellett az UEFA Kupában négy fordulón át menetelt az együttessel.

2000-ben pályaedzőként a cseh U21-es válogatottnál segédkezett, ebben az évben a csapat az Európa-bajnokságon a második helyet szerezte meg. Két évvel később már mint vezetőedző tevékenykedett a fiataloknál, irányításával az U21-es válogatott megnyerte az Eb-t.

Nem véletlen, hogy a nagyválogatottnál is számítottak munkájára: 2002-től 2006. július 30-ig a cseh nemzeti csapat másodedzője volt, segítségével a csapat elődöntőbe jutott a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon, valamint kijutott az idei, németországi vébére.

Mostani segítője a szintén UEFA pro-licences Fieber Péter lesz, aki jól ismeri a nyelvet, hiszen játékosként szerepelt a csehszlovák U20-as és a felnőtt válogatottban, mindkét csapattal részt vett világbajnokságon.

A két trénerrel a DVSC másfél éves szerződést írt alá.

Supka Attila eddigi vezetőedző hétfő este jelezte távozási szándékát, amit a csapatot működtető gazdasági társaság igazgatósága keddi ülésén elfogadott.

A tréner, akivel a csapat egymás után kétszer bajnok lett, Szima Gábornak, a DVSC Futball Szervező Zrt. elnökének nyilvánosan megfogalmazott kritikai megjegyzéseire reagálva döntött a távozásról.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×