Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
327.81
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Deschamps a Juventus új edzője

Az olasz labdarúgóbotrányban leginkább érintett klub, a Juventus vezetői a francia Didier Deschamps-ot nevezték ki az együttes edzőjévé.

A torinói csapat korábbi játékosa a múlt héten a Real Madridhoz szerződött Fabio Capello helyét veszi át.

A kétéves szerződést aláíró Deschamps helyzete különleges, mert egyelőre még nem tudni, a Juventus melyik osztályban léphet pályára a következő szezonban, ugyanis a római bíróság még nem hozta nyilvánosságra első fokú ítéletét a vesztegetési ügyben. A határozatot kedden, vagy szerdán jelentik be.

"Kész vagyok az együttest edzeni, függetlenül attól, melyik ligában szerepel a következő idényben. Monte-Carlótól nincs messze Torino" - mondta még hetekkel ezelőtt, a klub vezetőivel folytatott tárgyalások elején a világ-, és Európa-bajnok középpályás.

A 37 éves szakember játékosként a 90-es évek második felében több bajnoki cím mellett 1996-ban Bajnokok Ligáját nyert, valamint további két BL-döntőben is szerepelt a Juventusszal. Edzőként BL-döntőbe vezette a Monacót.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×