Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Öt magyar együttes harcolhat az európai kupákért

Elkészült a női kézilabda KEK és az EHF Kupa negyeddöntőjének párosítása: mindkét kupában legyőzhető ellenfeleket kaptak a magyar együttesek.

A Dunaferr és a Győr a Bajnokok Ligájából csoportharmadikként esett ki, ezért a KEK-ben folytathatja szereplését. A dunaújvárosiak a Vácot búcsúztató norvég Skiennel, a győriek pedig a sorozat 2003-as győztesével, az akkor a legjobb négy között éppen a Győrt búcsúztató francia Besanconnal találkoznak.

Az EHF Kupában szereplő három magyar csapat számára sem megoldhatatlan feladat a továbbjutás a negyeddöntőből. A legnehezebb ellenfelet talán éppen a címvédő Cornexi kapta, hiszen a székesfehérváriak a KEK-ben tavaly döntős Koprivnicával csapnak össze a továbbjutásért.

A Debrecen a 2004-ben KEK-elődöntős francia Metz-cel találkozik. A Ferencvárosnak nem kell különösebben felmérnie az ellenfelet, mivel a zöld-fehérek egy éve éppen a sorozat ezen szakaszában találkoztak a dán Gudméval; akkor a népligetiek sikerével ért véget a párharc.

A Ferencváros kivételével valamennyi magyar csapat hazai pályán kezd március 11-én vagy 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×