Százszázalékos támogatottsággal választották meg elsős alelnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökélt, Csötönyi Sándort. Az európai szövetség elnöke az orosz Eduard Huszainov lett.
Érdekesség, hogy előzetesen Csötönyi Sándort jelölték a legtöbben elnöknek, ő azonban visszalépett az orosz sportpolitikus javára. A magyar sportvezető ugyanis már korábban kijelentette, hogy csak teljes támogatottság mellett fogadja el a tisztséget.
Csötönyi Sándor döntése nyomán a tagság egyhangúlag, közfelkiáltással választotta meg a magyar sportvezetőt az utóbbi nyolc évben betöltetlen első alelnöki posztra.
Egyébként a kongresszuson a küldöttek a teljes vezetőségváltás mellett voksoltak: menesztették az Európai Ökölvívó Szövetséget 28 éve irányító bolgár Emil Zsecsevet és török Caner Doganelit, a szervezet egyik alelnökét és technikai bizottságának vezetőjét, a nemzetközi szövetség, az AIBA főtitkárát.
A teljes vezetőségváltást szakértők szerint a sportágat végveszélybe sodró pontozói korrupció tette szükségessé, ami miatt korábban még a sportág olimpiai részvétele is veszélybe került.
![Sosem látott felvétel került a netre a World Trade Center tornyainak összeomlásáról](/images/site/articles/lead/2024/07/1722085682-G2X23DZI1_xs.jpg)
Sosem látott felvétel került a netre a World Trade Center tornyainak összeomlásáról