Infostart.hu
eur:
353.89
usd:
309.67
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Gyárfás Tamás lett a 2012-es magyar-horvát pályázat egyik irányítója

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét, a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnökét kérték fel a 2012-es magyar-horvát labdarúgó Eb-pályázat magyar szervezőbizottságának vezetésére. Gyárfás Tamás az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, hogy feltételekkel vállalta a posztot.

Erről kedden döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége, amely Nemes Ferenc távollétében még éppen határozatképes volt.

A sportág vezető testülete következő ülésén a szervezőbizottság tagjairól is határoz. A pályázati munkának komoly támogatást adhat a zágrábi horvát-magyar kormányülés január 26-án és 27-én, mert ezen külön napirendi pontként szerepel a közös projekt.

Gyárfás Tamás az InfoRádiónak azt mondta: feltétele volt, hogy a pályázat sikere érdekében ebben a kérdésben egyezzen meg a MLSZ és a vele szemben álló Magyar Labdarúgó Liga vezetése. Hangsúlyozta, hogy a futballháború mielőbbi lezárása nélkül nincs esély a sikerre.

Gyárfás Tamás kiemelte, hogy a magyar közvéleményt a pályázat mellé kell állítani, mert az eddigi felmérések szerint a nagy rivális olasz kandidálást az olaszok sokkal nagyobb arányban támogatják.

A számos tisztséget betöltő sportvezető feladata elsősorban a részletes pályázat elkészítése lesz, ezt május 31-ig kell leadni. Úgy látja: össze tudja egyeztetni feladatait annak ellenére, hogy a nyári budapesti úszó Európa-bajnokságra is kell összpontosítania. Az InfoRádiónak adott interjújában elárulta, hogy mind a Magyar Úszószövetségben, mind a Magyar Olimpiai Bizottságban több kollégáját megkérdezett a poszt betöltésének lehetőségéről, mielőtt döntött.

Gyárfás Tamás kitért arra is, hogy a magyar-horvát pályázat lobbizásban elvileg előnyben van az olaszokkal és a lengyel-ukrán kandidálással szemben, mert márciusban Budapesten rendezik az UEFA kongresszusát. A szervezet végrehajtó bizottsága 13 szavazó tagjából legalább hetet kellene meggyőzni a sikerhez. Ha viszont tovább tart a harc a magyar futballban, az biztosan arról győzi meg az európai szövetség illetékeseit, hogy másnak kell adni a rendezés jogát.

Hangsúlyozta, hogy a mostani esélyeket rontja, hogy Magyarországon nincsenek megfelelő stadionok, de a két ország a tervek szerint 160 milliárd forintnak megfelelő összeget fordít a rendezésre, vagyis a stadionokra és az infrastruktúrára. Adott esetben előny is lehet a végrehajtó bizottsági tagoknál, hogy az Európa-bajnokság rendezésével a régió felzárkózhatna.

Az UEFA december 8-án hozza meg végső döntését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Fordulat: mégsincs a NAV-nak még végleges új elnöke

Fordulat: mégsincs a NAV-nak még végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Mindez fordulatot jelent a korábban kommunikált tervekhez képest: a tárcavezető hétfő reggel ugyanis még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát. A fordulat azok után következett be, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×